Peller Anna (a képen) együtt forgat a Barátok közt csapatával. A Budapesti Operettszínház színésznője Juhász Gabi tizenegy éve nem látott karakterét alakítja.

Hamarosan egy régi ismerős jelenik meg újra a Mátyás király téren, mégpedig a több mint tizenegy évvel ezelőtt, meglehetősen puskaporos légkörben távozó Juhász Gabi karaktere tér vissza, akit Peller Anna az Operettszínház művésznője alakít. A történet szerint Gabi feje fölött összecsaptak a hullámok, így maga mögött hagyta addigi életét: ő volt az akkori Rózsa Presszó vezetője, de Miklós elbocsátotta, ezzel egy időben a számára érzelmileg fontos Laci összegabalyodott volt feleségével, Évával. De, amitől végleg összeomlott és már nem volt ura cselekedeteinek, az az a diagnózis volt, miszerint soha nem lehet gyermeke. Gabi idegei ettől a hírtől felmondták a szolgálatot és nem törődvén a következményekkel magával vitte az akkor még kisbaba Bandikát a balatoni nyaralóba, mondván, hogy sokkal jobb anyja lesz majd a gyermeknek, mint a csalárd Zsuzsa. Bár az események szerencsés véget értek, de amikor Gabi felfogta, hogy mit tett, úgy döntött, hogy nincs maradása a Mátyás király téren, és szégyenében elköltözött.

Az elmúlt években Gabi sok mindenen ment keresztül, ami hatással volt rá, így a készítők ezt a változást a karakter külső és belső tulajdonságainak teljes megváltoztatásával, „új bőrbe” bújtatásával kívánják érzékeltetni. Így esett a választás Peller Anna színésznőre, aki két hónapja forgat a Barátok közt stábjával, és nagyon jól érzi magát a csapatban. Hatalmas kihívásnak tartja Gabi, a zűrös múlttal rendelkező nő szerepét, akinek kalandjait hosszú hónapokon át láthatják majd a nézők.
Most tehát Gabi vállalja a kockázatot és visszatér. Annak ellenére, hogy egy évtizednél több telt el, a rossz emlékek még biztosan élnek a régi barátokban, így szinte törvényszerű, hogy nem lesz könnyű a visszatérése, hiszen nem látja majd mindenki szívesen. Az, hogy sikerül-e neki visszaszerezni a többiek szeretetét és bizalmát, az hamarosan kiderül! (A kép és a szöveg forrása: RTL Sajtóklub.)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban