A 2011-es év is a tehetségeké lesz, ugyanis a TV2 is elindítja már-már hagyománnyá vált show-műsorát, a Megasztárt. A 6. szezon az év második felében – újra péntekenként – fog startolni, és lesz pár változás is: a zsűri teljesen megújul, de eddig csak 2 név ismert az új felállásból: Falusi Mariann és Bereczki Zoltán. A hírt Till Attila, Kiss Péter programigazgató és Simon Zsolt vezérigazgató jelentette be egy ma este tartott különleges eseményen, és elmondták, hogy a zsűrinek fontos feladata lesz a következő Megasztárban. A jelentkezés mostantól lehetséges, de kiemelendő, hogy a középdöntőbe kevesebb ember juthat majd be – vagyis valószínűleg kevesebb adás lesz. A határon túliak is tervezhetik előadásukat, hiszen meghallgatásra fognak találni. Amint több infó is kiderül, azokat mindenképpen meg fogjuk írni. A jelentkezéshez szükséges tudnivalók az alábbi videóból derülnek ki.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban