A két fő Viasat csatorna április újdonságairól itt írtunk, most nézzük a májusi és június eleji premierjeiket. A Viasat 3-on ezen időszak alatt több új évad is elindul, de lesz egy nagy sorozatpremier is. A Viasat 6-on is náhány korábbi sorozatból érkezik új évad, valamint olyan szériákat is műsora kerülnek, amik eddig nem voltak láthatóak a csatornán. Ezeken kívül itt is elindul a Viasat eddigi legnagyobb szabású saját gyártású műsora.

Elsőként nézzük a Viasat 3 premierjeit. Május 10-én hétköznaponként 06:15-kor folytatódik A kifutó (Project Runway) című reality 3. évadja. A szezon fináléja után szünet nélkül érkezik a produkció 4. évadja, majd utána az 5. szezonja is. 20-án a 4. zárása után, indul a Gyilkos számok 5. évadja, mely csatorna premiernek számít. Azt egyelőre még nem tudni, milyen időpontot kap az új szezon. 28-án szombaton 11:30-kor lesz a Topmodell leszek! – Anglia 5. évadjának premierje. Május után áttérünk júniusra. A nyár első napján indul A főnők 3. évadja. A sorozat a csatornán még nem látott epizódokkal, szerdánként 21:25-kor lesz látható. 2-án lesz a Terepen (Southland) Magyarországi premierje (a képen). A széria csütörtökönként 22:25-kor kerül képernyőre. A sorozat szinkronhangjait hétvégén tesszük közzé, valamint hamarosan bővebben is írunk róla.

Most lássuk a testvércsatorna, a Viasat 6 milyen újdonságokkal készül májusra. 7-én szombaton 20 órakor bemutatkozik a Kojak. A sorozat más csatornákon korábban már látható volt, de a Viasat 6-on még nem. 16-án Magyarországi premierként érkezik a Extrém küldetés (Most Extreme Elimination Challenge). A 2006-os széria minden hétköznap 17:00-kor lesz látható. 20-án, pénteken 20 órakor indul a Csillagkapu 2. évadja, mely szezon a csatornán eddig még nem került képernyőre. 21-én csütörtökön 18:00-tól szintén csatornapremierként érkezik a Lehetetlen küldetés 3. évadja. Május 30-tól kezdődő héten elindul a Viasat 3 után a Viasat 6-on is az Éden Hotel. A hazai gyártású relality hétfőtől-csütörtökig 22 órákor, míg kísérőműsora az Éden 18+ péntekenként késő este lesz látható.

hirdetés
hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát