A Sport1 közleménye:
A magyar labdarúgó-válogatott mit sem veszített tavalyi népszerűségéből. A tegnapi Azerbajdzsán elleni mérkőzésre több mint 660 ezer néző volt kíváncsi, és közel 300 ezer néző végig is szurkolta a 2:0-ra megnyert összecsapást.

Idén először lépett pályára az Egervári csapat és öt év után Rudolf és Hajnal góljaival sikerült újra győzelemmel kezdeni az évet. Az ötös számnál maradva – Geráék ezzel már zsinórban ötödik győzelmüket aratták, amire 26 éve nem volt példa. Kiválóan sikerült tehát a főpróba a Hollandia elleni Európa-bajnoki selejtezők előtt. Március végén ugyanis egy héten belül kétszer játszunk a világbajnoki ezüstérmes gárda ellen.
Az AGB nézettségi adataiból az is kiderül, hogy a hirdetők szempontjából fontosnak tartott 18-49 év közötti férfiak majd 17 százaléka választotta a SPORT1-et, amivel a csatorna a vetélytársakat magasan megelőzve a harmadik legnézettebb volt főműsoridőben. A tétmérkőzések közeledtével a válogatott iránti érdeklődés vélhetően csak nőni fog.
A SPORT1 Németország és Olaszország rendkívül izgalmas és döntetlennel zárult összecsapását is közvetítette. A dortmundi mérkőzés alatt is sokan maradtak a képernyő előtt. Az AGB nézettségi adatai szerint a SPORT1 ezzel a rangadóval is tartani tudta a harmadik legnézettebb pozíciót a 18-49 év közötti férfiak tekintetében.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna