Tegnap este a ValóVilág 4 első adását Stohl András és Lilu vezette. Mint azóta kiderült hétköznaponként Sebestyén Balázs fog jelentkezni, míg hétvégente Stohl. Szeptemberben Herman Péter a műsor kreatív producere a következőt nyilatkozta: “Az új Való Világ-nak a műsorvezetői nem azok lesznek, akik valaha voltak. Új arcokat keresünk, és meg is találtuk azokat. Hogy kik azok, még legyen titok”. Ekkor vajon miről beszélhetett? Nyilván ekkor az RTL Klub-nak még fogalma se volt kik lesznek a VV4 műsorvezetői. Később nyilvánosságra került, hogy Sebestyén Balázs lesz az egyik műsorvezető, meg is jelent a szerdai ValóVilág 4 sajtótájékoztatón. Soha nem volt szó arról, hogy 2-nél több műsorvezetője lesz a show-nak, így ezek után már csak a női házigazdát találgatta a sajtó. A szombat esti első adásba Stohl András Manhatten együttes „Rossz vagyok, de használható” című dalával jelent meg nagy meglepetésre. Ahhoz képest, hogy pár hónapja az RTL Klub még elhatárolódott a színész/műsorvezetőtől, ráadásul decemberben kerül bíróságra, mivel májusban ittasan és kábítószer hatása alatt okozott súlyos balesetet, elég furcsa és felháborító Stohl szerepeltetése…

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés