Itt a 3. interjú, melyben Joe Mantegna a Gyilkos elmék főnöke a SorozatWiki és az AXN kérdéseire válaszol. A sorozat elsőként az AXN-en látható Magyarországon. Hamarosan az A.J. Cook (Gyilkos elmék) interjút teszünk ki.

Rendkívül sikeres a show szerte a világon, nem csak Amerikában, hanem Angliában, Franciaországban és kis hazánkban is. Sokat utazik Európában és gyakran felismerik?

hirdetés

Rengetegszer voltam már más földrészeken is, azonban igen szoros az időbeosztásom. Mindezek ellenére már jártam és idén is próbálok eljutni a Monaco-i Monte Carlo Tv Fesztiválra, ahol sajnos a tavalyi év során nem tudtam megjelenni. Rengeteg dolgot csináltam már eddigi életem során, és számos produkcióban vettem már részt, azonban az egyik legsikeresebb egy ausztrál műsor volt, és azóta is azzal azonosítanak az emberek. Az élet már csak ilyen. Érdekes szakma egyébként a miénk, hiszen amikor dolgozunk, olyan mintha egy vákuumban töltenénk el az időnket, hiszen egy másik dimenzióba kerülünk a munkánk révén. Ennek ellenére nagyszerűen érzem magam ebben a szerepkörben.

Nem is olyan régen beszéltünk a stáb tagjaival az új évadról. Esetleg tudna valamiféle részletekkel szolgálni?

Erre számos variáció van, hiszen az eddig látott utolsó évad óriási és kínzó cliffhangerrel ért véget, amelyet nem oldottak meg a készítők. A folytatásban a történet Hotch karakterének hátterével ismerkedhetünk majd meg, ennyit már elárulhatok. Természetesen a továbbiakban is egyfajta szélsőséget fogunk erőltetni, vagy a túlzottan logikus, vagy a teljesen irracionális végkifejlet felé haladva. A személyes életstílusom az eddigiek során is az volt, hogy ami jól működik, ne javítsd meg. Véleményem szerint a show kitűnő mederben halad, és ezen nem is kell változtatnunk. A jelenlegi epizód példázza ezt kitűnően, amelyben a Bush sztárjával, Gavin Rossdale-el dolgozunk együtt, aki nagyszerű személyiség. Ezért szép az élet, mert hozzá hasonló tehetségeket tudunk szerződtetni a sorozatba.

Igaz, hogy ön találta ki a saját karaktere nevét?

Igen, persze. Érdekes módon ez a történet O.J Simpsonhoz köthető, aki annak idején itt koncertezett és az egyik embert, egy rendőrt – akit színpadra hívtak – David Rossiként ismertem meg, és a mai napig emlékszek, ahogy ez az ember felsétált a porondra. Korombeli lehetett, és talán az fogott meg benne, hogy hozzám hasonlóan olasz származású amerikai állampolgár volt. Tulajdonképpen egy nyugdíjazáshoz közel álló tisztről beszélünk, aki emellett az O.J-hez érkező telefonhívásokat is fogadta. Emellett az volt a feladata, hogy kidobta a rendezvényekről a kellemetlenkedő alakokat. Ő volt az első, aki értesült arról, hogy valami gond van Simpson nejének házánál és ezután igen nehéz időszakot kellett átélnie, hiszen rengetegen zaklatták szerencsétlent. Az O. J-t védő ügyvédektől kezdve mindenki ellene volt, és keményen ostromolták, hogy végre megtörjön. Ez már-már igen nevetséges méreteket öltött, így gyakran gondolkoztam rajta, hogy bírja megállni, hogy ne verje össze az őt kihallgató tiszteket. De állta a sarat és nem mutatta jelét a gyengeségnek. Ő egy igazán állhatatos ember volt, így azt gondoltam magamban anno, hogy „Ha lehetőségem lesz rá, erről a fickóról bizony elnevezek valakit.” Úgy hozta a sors, hogy egy karakterem kapta a nevét.

A producer ezt könnyedén engedélyezte?

15 évvel később jött el az alkalom, amikor Ed Bernero odajött hozzám és megkérdezte, hogy van-e bármilyen különleges kérdésem. Nekem csupán ez az egy volt, hogy olasz amerikai állampolgár legyen a szerepem és az ő nevét akartam emellett tudni. Személyesen soha nem ismertem, azonban némi kutatás után rájöttünk, hogy is hívták, így pedig már semmi sem állhatott az utamba. Ez persze sokban megkönnyítette a szerepemmel való azonosulást, hiszen elég volt rágondolnom és máris ment a játék. Hiszen a hozzá hasonló emberekre nagy szükség van, legyen szó rendőrről, tűzoltósról, vagy katonáról. Tisztelnünk kell őket, hiszen előfordulhat, hogy tőlük függ majd egyszer az életünk és nekik köszönhetjük meg, ha tovább folytathatjuk földi létünket.

Hálátlan munkahelyek, az egyszer biztos.

Néha megköszönik nekik, máskor pedig nem. Az élet már csak ilyen. Velünk ellentétben viszont ők soha nem lehetnek biztosak, hogy megérik a másnap reggelt. Például egy rendőr, ahányszor kilép az őrs ajtaján, nem veheti 100%-ra, hogy később vissza is tér oda, a mai közbiztonságot és az elszaporodott bűnbandákat figyelembe véve. Ezért választottam ezt a nevet a karakteremnek. Később rá is jött az illető egy újságcikknek köszönhetően, így hát írt nekem egy köszönőlevelet, a vége az egésznek pedig az lett, hogy találkoztunk is az Angyalok Városában. Szétnéztek már az irodámban?

Egyelőre még nem adódott rá alkalmunk.

Ha körbenéznek egy kicsit, két képet láthatnak az asztalomon. Az egyiken Ringoval állok együtt, aki a műsor nagy rajongója. A másikon pedig két férfi közt láthatnak, azonban meglepő módon soha nem kérdezték tőlem, hogy kik azok. Így viszont már nincs nehéz dolguk, azt egyik az igazi David Rossi, jobbra tőlem pedig az ő fia.

Fordította: RaulReal
hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát