A csatorna közleménye:
A kedvező kritikai fogadtatásnak és a magas nézettségnek köszönhetően az HBO úgy döntött, hogy berendeli a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó második évadját. A jó hírt Michael Lombardo, az amerikai HBO programigazgatója jelentette be, majd hozzátette:
„Mindent felsorakoztattunk, Mark Wahlberg és Steve Levinson ötletétől kezdve, Martin Scorsese zseniális rendezői és vezető produceri tevékenységén keresztül, Terry Winter és Tim Van Patten különös tehetségéig és szakértelméig. Ehhez jött még egy kiváló szereposztás Steve Buscemivel az élen. A nézők és a média egyaránt el volt ragadtatva a végeredménytől.”
A forgatókönyvet az Emmy-díjas Terence Winter írta, akinek a Maffiózók című sorozatot is köszönhetjük, a pilot epizódot pedig maga a legenda, az Oscar-díjas Martin Scorsese rendezte. A sorozat Atlantic Cityben játszódik a szesztilalom hajnalán. A premier utáni első kritikák „kihagyhatatlannak” aposztrofálták a sorozat első részét, kiemelve Steve Buscemi „briliáns és brutálisan vicces” teljesítményét. A Philadelphia Inquirer című lap egyenesen a „televíziózás csúcsaként” emlegette az HBO saját gyártású produkcióját.
A szeptember 19-i sorozatpremiert 4.800.000 néző követte Amerikában, ezzel az elmúlt 6 év legjobb nézettségét produkálta a csatorna.

Magyarországon az HBO On Demand szolgáltatás felhasználói október 17-ig bármikor megnézhetik a pilot epizódot, majd decemberben érkezik az HBO házi filmtárába a 12 részes sorozat többi epizódja. Az HBO csatorna nézői pedig januárban ismerhetik meg Scorsese gengsztervilágát és az HBO legújabb sikersorozatát.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna