A Watchmen című képregény Alan Moore és Dave Gibbons klasszikus alkotása, amelynek 12 számát elsőként 1987-ben szedték össze egy teljes kiadásba. A történet egy alternatív világban játszódik, ahol a szuperhősök törvényen kívüliek, Doctor Manhattan és A komédiás a kormány ügynökeivé válnak, egy Rorschach nevű különc alak pedig saját szakállra oszt igazságot. Habár Zack Snyder 2009-ben összerakott már egy Watchmen filmet, mely mostanra kultikus lett, az HBO is hozzányúlt a témához. A végeredmény azonban felemás lett.

Rögtön le kell szögezni, hogy a Damon Lindelof által írt és Nicole Kassell által rendezett első rész pilotként nem működik. Többször is az lehet az érzése a nézőnek, hogy rögtön a mély vízbe ejtik, ebben kapálózva pedig keveset lehet érteni a történésekből. A Watchmen a képregény befejezése után 34 évvel játszódik, mégis egy Ku-Klux-Klan által elkövetett, 1921-ben, Tulsában, a helyi feketék ellen elkövetett mészárlással indítunk. Majd ezt követően ismerkedünk meg a sorozat alternatív 21. századával, ahol a zsaruk maszkot viselnek, egy titokzatos csoportosulás pedig a szélsőséges Rorschachot dicsőítve halad tovább a feketegyűlölet ösvényén.

Lényegében az egész sztori a rasszizmus témájára van felhúzva, illetve arra, hogy a zsaruk a Watchmen világában is könnyen adják magukat a korrupciónak. Regina King, aki a főszereplő Sister Nightot alakítja remek teljesítményt nyújt, azonban az HBO produkciója elsőre éppen abba bukik bele, ami a képregénynek nagyon ment. Ez pedig a társadalomkritika és az aktuális problémák érzékeny feldolgozása. Ez nagyon nem jön össze a Watchmennek, ha korrupt rendőrös szériát akar valaki nézni, akkor válassza inkább a True Detective-et vagy a The Shieldet.

Az HBO újdonságával nem az a probléma, hogy túlságosan elszakad a szuperhősöktől, hanem mintha Damon Lindelof szándékosan ignorálná, hogy Rorschachék többek voltak annál, mint amit a szériában látunk. Néhány kikacsintást kapunk csak a pilotban, ami a képregényre utal, de ezeknek az észrevételéhez bizony nagyon észnél kell lenni és ismerni az alapanyagot. Az egyik ilyen a tintahal-eső, amely Alan Moore-ék alkotásának befejezésére utal, illetve láthatunk még egy, az Éji Bagoly repülőjét idéző járművet, egy Watchmen animációs filmet, illetve a legendás sárga, véres emoji újragondolását egy seriff csillaggal. Az igazán szomorú azonban az, hogy még a legendás karakter, Ozymandias felbukkanása sem ad semmiféle katarzist mire odajutunk a történetben, pedig Jeremy Irons azért ki szokott tenni magáért a szerepeiben.

hirdetés

Míg A hátrahagyottaknál volt valami plusz a vallás és az apokalipszis kifacsarásakor, itt az aktualitás és a modern amerikai társadalom rasszizmusának kiforgatása is maximum átlagos szintet üt meg. Nincs meg az az újító szellem, az a szókimondás, amit az HBO-s sorozatoknál annyira szeretünk. A verekedős jelenetek is inkább untatnak, olyan, mintha azzal a felkiáltással állt volna az akció forgatásának a készítőgárda, hogy “csak essünk túl rajta!”. Ez régen rossz, főleg, ha a Marveles Daredevil bunyóira gondolunk.

Természetesen sokszor előfordul az a televíziózásban, hogy egy pilot félremegy, az évad során azonban szépen ki tudják bontani az alkotók, hogy mit szeretnének nekünk, nézőknek mondani. Remélhetőleg itt is így lesz és körvonalazódik a Watchmen világa, egy rész alapján azonban nem úgy tűnik, hogy a Csernobil, a Trónok harca és a A hátrahagyottak mellé írhatjuk majd fel Damon Lindelof produkcióját. 2019-ben nem elég arra felhúzni egy történetet, hogy a szélsőséges bűnözők és a rendőrök is maszkot húznak és úgy mennek egymásnak. Ez szimplán nem annyira érdekes, hogy 9 részen keresztül lekössön egy átlagnézőt. Értékelés: 4/10

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban