A Trónok harca 7. évadának egyik fontos történése az volt, amikor az Éjkirály lerombolta a Falat. A jelenet közben láthattuk Tormundot és a lángoló kardjáról ismert Bericet, hogy a helyszínen voltak. Mindeddig azonban hivatalos válasz nem érkezett arra, hogy a két karakter túlélte-e a támadást. Az HBO nemrégiben közzétette A sárkány és a farkas című évadzáró rész forgatókönyvét, amelyből kiderül, hogy Tormund és Beric több társukat is megmentve menekültek el a Falról.

A Trónok harca esetében több karakter sorsát is nyitva hagyták, így például nem mutatták a képernyőn, hogy a Véreb meghalt-e az Aryával vívott kőkemény csatája után. Szerencsére ebben az esetben már az új szezon premierje előtt megtudtuk a megoldást. Az HBO egyik legsikeresebb produkcióját forgatókönyvírói Emmy-díjra jelölték 2018-ban, ezért tette közzé a csatorna a szezonfinálé szkriptjét. A széria folytatására viszont még sokat kell várniuk a nézőknek, legkorábban jövő év első felében érkezhet meg az utolsó, 6 epizódos etap.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés