.

Váratlanul véget ért a törzsek háborúja a Survivorben

Írta: KTL | 2017. szeptember 16. 13:49
Közel egy hete írtunk arról, hogy minden megváltozik a Survivorben, ugyanis újraosztják a két törzset. A cserék nagyon jó hatással voltak az RTL Klub műsorára és az erőfölényeket is megszüntették. A legnagyobb, négyes szövetség két-két tagja külön szigetre került és Ferinek az új csapatában ismét bizonyítania kellett, hogy szükség van rá a győzelemre. Ezen kívül Bálint után újabb két játékos, Krisztián és Tamás is feladta a realityt. Helyükre régi versenyzők érkeztek vissza, akik a komoly sértettségük miatt újabb bonyodalmakat okoztak. A péntek esti adás után azonban ismét minden megváltozik.
A legtöbb játékos úgy számolt, hogy még két-négy versenyző kiesése kell ahhoz, hogy véget érjen a csapatok közötti küzdelem és a két törzs egyesüljön. Váratlanul azonban Istenes Bence a pénteki adás végén bejelentette, hogy ez már következő adásban megtörténik. Azonban nem csak ezen lepődhettek meg a nézők, hanem azon is, hogy Anitának nem kell hazarepülnie. Az előző résztől ugyanis aki kieseik és vállalja, az a holtak szigetére kerül. A Survivor végén pedig valaki innen visszakerül a döntőbe és akár meg is nyerheti a fődíjat A törzsek háborújának befejezése után mostantól egyéni harcok jönnek. Aki ezeket megnyeri, védettséget kap, a többiek közül viszont bárki kieshet egy törzsi tanácson. Mostantól már nem a csapatért, hanem saját magukért küzdenek a versenyzők. Aki eddig a legerősebb volt, azt szinte biztosan benntartották, hisz nagyobb esélyük volt a következő zsákmányszerzésen és védettségi játékon. Mostantól azonban már inkább veszélyben lesznek, ugyanis ezektől tarthatnak a legjobban a Survivor játékosai. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

További hírek

Megvan a győztes, ő nyerte a 2018-as Survivort

Elképesztő veszélyek között forog a Survivor, exkluzív beszámoló a Fülöp-szigetekről – 2. rész

Mennyire valós a Survivor helyszíne? – beszámoló a Fülöp-szigetekről

Különleges új amerikai sorozat indul

15 év után új magyar napi sorozat indul a TV2-n

Folytatódik az egyik különleges magyar tévéműsor



Hozzászólások