Kolosi Péter az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, programigazgatója pár napja a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének Vízió nevű rendezvényén egy vadonatúj műsort jelentetett be. A Házasság első látásra (Married at First Sight) jövő tavasszal lesz látható az RTL Klubon. Részletek a csatorna mai közleményében:

Az RTL Klubon hamarosan egy forradalmian új műsort láthatnak majd a nézők, ami egyben egy szociális kísérlet is lesz. A műsor eredeti formátuma Dániából származik, de számos országban, így az Egyesült Államokban és Ausztráliában is nagy sikerrel futott már több évadon keresztül.

A műsorba jelentkezőket ugyanis egy pszichológusokból és párkapcsolati szakértőkből álló szakmai csapat hallgatja meg. A tudományos módszerek alapuló teszteket követően pedig megkeresik a jelentkezők tökéletes partnereit. A csavar, hogy a tudomány szerint egymásnak teremtett párok elsőnek az oltár előtt találkoznak és ismeretlenül házasodnak össze. A nászút után összeköltöznek és négyhetes együttélés után döntenek, hogy együtt maradnak vagy elválnak.

hirdetés

Vagyis vakrandi helyett vakházasságra lehet jelentkezni és a műsor abban is újszerű lesz, hogy nem a házassági vezető utat kíséri figyelemmel, hanem azt, ami a boldogító és igencsak vakmerő „igen” kimondása után történik.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora