Ebben az évben már négy új török sorozat mutatkozott be a hazai tévécsatornákon. Legutóbb júliusban indult új széria, a Szerelemre várva a Sony Max-on. Közel négy hónap elteltével egy újabb török produkció debütál magyar szinkronnal, ezúttal a TV2-n. A csatornán egy igazán friss, 2017-ben indult sorozat, a Cennet lesz hamarosan látható, a főszerepben Almila Adaval és Berk Atannal. A magyar sugárzás szerint a Cennet 115 részből fog állni, azaz több mint 20 hétig képernyőn lesz.

Az eredetileg Cennet”in Gözyaslari (Mennyország könnyei) címet viselő dráma főszereplője Cennet, egy elárvult lány, aki kemény munkával és sok tanulással megvalósította álmát, szegény sora ellenére lediplomázott és egy jól menő céghez szerződhetett. A sorozat adaptáció, az alapját a nagy sikerű, 2012-es koreai széria, a Tears of Heaven adta. A Cennet várhatóan a TV2-n jelenleg minden délután a Tények előtt vetített Feriha helyére érkezik majd, a pontos premiert azonban még nem ismerni.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés