Május 22-én az amerikai AMC egy újabb sorozattal lepi meg a nézőket, hiszen ezen a napon indul el a csatorna vadonatúj saját gyártású drámája, a Preacher. A produkció a csatorna szerint csavaros történettel és kellő mennyiségű sötét humorral lesz telítve. Jó hír, hogy a hazai nézőknek sem kell túl sokáig várniuk a szériára, hiszen május 30-án hétfőn a magyar AMC-re is megérkezik a Preacher. Az első epizód premierje hajnali 03:00-kor és még szintén aznap este 22:00-kor lesz majd látható, a második epizód érkezése június 6-án lesz esedékes. Május 30-án Amerikában egy nemzeti ünnep miatt – ekkor a tengerentúlon elmarad majd az új epizód -, az első epizód ismétlése lesz majd látható. Viszont üröm az örömben, hogy 6-ától kezdve az amerikai és a hazai vetítések szinkronba kerülnek majd egymással, ahogyan azok a Fear The Walking Dead esetében is történtek.

Az AMC vadonatúj saját gyártású drámáját olyan producerek szállítják le nekünk, mint az Itt a vége mögött álló duó Seth Rogen és Evan Goldberg valamit Sam Catlin akinek a Breaking Badet is köszönhetjük.

A történetről: A sorozat az azonos című kultikus 1995-ben megjelent képregényen alapul, amelyben Jesse Custer (Dominic Cooper) egy texasi kisvároska lelkészének nem éppen hétköznapi kalandját ismerhetjük majd meg. Jesse eddigi élete fenekestül felfordul majd, amikor testét egy természetfeletti lény szállja meg, mely a bűnből és a jóságból született meg. Jesse ezek után útra kel majd, hogy megkeresse istent, útja pedig egy olyan őrületes világba vezeti, amelyet a Pokol és a Mennyország különös figurái laknak. Továbbá mindenki más, aki eme két világ közt rekedt.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban