Idén is a Moziverzum közvetíti a filmszakma egyik legrangosabb eseményét, az Oscar-gálát. Az élő adás házigazdái pedig Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila lesznek. A műsorvezetőnő tavaly szeptemberben igazolt a TV2-höz, ahol a Dancing With the Stars-ban dolgozott Stohl Andrással. Április 25-én 23:45-től érkeznek hozzájuk a stúdióvendégek, szakértők, akikkel kulisszatitkokról és az esélyekről beszélgetnek a Red Carpet előtt. A nemzetközi díjátadó magyar idő szerint április 26-án, hétfőn hajnali 2-kor veszi kezdetét. Másnap, április 26-án 22:40-től a TV2-n látható lesz a 2021-es Oscar-gála összefoglalója.

A felvezető műsorban jelen lesz Rofusz Ferenc, aki 40 évvel ezelőtt első magyar rendezőként megnyerte az Oscar-díjat. A stúdióba várják Muhi András filmproducert, filmrendezőt, akinek a nevéhez fűződik a korábban Oscar-díjra jelölt Testről és Lélekről. Vendég lesz Zányi Tamás, az Oscar-díjas Saul fia hangmérnöke. Érkezik a stúdióba Tóth Barnabás rendező, forgatókönyv író is, aki már két alkalommal is közel került az Oscar-díjhoz: a Susotázs 2019-ben, az Akik maradtak pedig 2020-ban lett beválasztva a legjobb 10 filmből álló szűkített listába.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés