.

Újabb két főszereplő távozik a Barátok köztből

Írta: KTL | 2019. május 04. 17:42
Pénteken robbant a hír, hogy a Bors szerint a Berényi Miklóst alakító Szőke Zoltán otthagyná a Barátok köztöt. A Comment:com információi szerint még november végéig szerződése van a színésznek, így még egy idegig biztosan látható lesz a Mátyás király téren. Most pedig újabb két szereplő távozásáról értesült ezúttal a Blikk. A Bokros Ádámot megformáló Solti Ádámot kiírják a sorozatból. A színész 2011-ben, 8 éve csatlakozott a produkcióhoz és még nyárig lesz tagja stábnak. Sokáig a széria egyik fontos, meghatározó szereplője volt, az utóbbi években azonban már nem számított olyan fontosnak.
Rajta kívül a Kővári Natasát játszó Mezei Léda is távozik a Barátok köztből. A Blikk információi szerint a színésznő maga kérte a távozását, ezért a produkció nem hosszabbított vele szerződést. Mezei 2016-tól szerepel a szériában és már csak pár hétig marad a produkció részése. Az általa megformált Natasa kezdetben a sorozat fontos karaktere volt, de miután 2018-ban az egész sorozatbeli családja távozott, már szintén nem volt meghatározó szerepe a produkcióban. "Abban az egyedülálló helyzetben van a sorozat, hogy a legtöbb főszereplőt mozgató széria idehaza. Ennyi karakternél óhatatlanul előfordul, hogy egyik-másik elfárad, vagy a színész másra vágyik és az is, ha új szereplők érkeznek, mint Zsurzs Kati vagy Szabó Máté" –mondta a Blikknek a Barátok közt kreatív producere. "Léda új kihívásokat keres, Solti karakterét pedig pihentetni szeretnénk, nem a fizetése miatt távozik. Szőke Zoliról viszont korai még beszélni, szerződése van. A sztori még íródik, és nekünk az a fontos, hogy izgalmas epizódokat készítsünk, a nézők jól szórakozzanak" - tette hozzá Szerencsés Gabriella. (Fotó: RTL Klub)


További hírek

Váratlanul ismét felbukkan az egyik legfontosabb Berényi a Barátok köztben

Lehet, hogy távozik a Barátok közt legfontosabb szereplője

Sheldon magyar hangja a Barátok közt új szereplője

Ezt a 9 sorozatot ajánljuk a Trónok harca után az HBO kínálatából



Hozzászólások