A Gossip Girl – A pletykafészek 2007 és 2012 között volt látható a legkisebb amerikai országos csatornán, a CW-n, hazánkban pedig először a Coolon vetítették. A produkció az Upper East Side-on élő gazdag fiatalok hétköznapjait mutatta be, köztük olyan kultikus karakterekét, mint Serena van der Woodsen (Blake Lively), Blair Waldorf (Leighton Meester), vagy éppen Chuck Bass (Ed Westwick). Tavaly júliusban derült ki, hogy az HBO Maxra – Magyarországon pedig várhatóan az HBO GO-ra – érkezik a Gossip Girl folytatása, amely teljesen új szereplőkkel és 8 éves időugrással veszi fel a történet fonalát. Az eredeti tervek szerint a spinoff sorozat már 2020 végén bemutatkozhatott volna, a koronavírus-járvány miatt azonban nem tudták elkezdeni a munkálatokat.

“Az új, a Gossip Girl világában játszódó szériát pont március közepén kezdték volna el forgatni, amikor Amerikában és Kanadában az összes film és sorozat felvételét leállították. A produkció emiatt nem tudott kilépni az előkészítési fázisból, így ebben az évben még biztosan nem érkezik meg a képernyőkre az Upper East Side új generációja” – árulta el Kevin Reilly, az HBO Max tartalomfejlesztési igazgatója. A kábelcsatorna új, amerikai online videotárát súlyosan érintette a jelenlegi egészségügyi veszélyhelyzet, emiatt május 27-én kevés tartalommal tud csak elindulni az HBO Max. A közelmúltban a Jóbarátok új, különleges epizódjának felvételét is el kellett halasztaniuk.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés