A Trónok harca irodalmi adaptáció, így a készítőknek nagyon oda kellett figyelniük, hogy a sorozat főbb szerepeire olyan tehetségeket találjanak, akiket az olvasók is elfogadnak. Ez a legtöbb esetben sikerült is David Beniofféknak, hiszen az HBO produkciójának több színésze is felkapott hollywoodi sztárrá vált. Néhány karakternél azonban olyan változtatásokat kellett eszközölni, amelyek miatt másképp festettek a képernyőn, mint George R. R. Martin regényeiben. Nemrég olyan Trónok harca karaktereket mutattunk be, akik másképp néztek ki a sorozatban, mint a könyvekben. Cikksorozatunk most újabb résszel folytatódik, a listán újabb 5 olyan szereplővel, akik a tévében elütöttek az eredeti, írott változatuktól!

1. Euron Greyjoy
A Vasflotta vezetője kulcsfontosságúnak bizonyult a Trónok harca utolsó évadaiban, Euron volt a felelős Daenerys egyik sárkányának haláláért, illetve Jaime-t is súlyosan megsebesítette. A karaktert úgy vezették fel a 6. szezon előtt, mint a következő Joffrey-t, a Pilou Asbæk által eljátszott Greyjoy azonban szinte mindenben elmaradt a produkció korábbi főgonoszaitól. Ez részben annak köszönhető, hogy a könyvekben megismert marcona külsejéből a tévés adaptáció szinte semmit nem tartott meg. Martin regényeiben Euronnak fekete haja és szakálla mellett iszonyúan sápadt bőre volt. A férfi bal szemén szemkötőt viselt, amely különösen a legvérengzőbb kalózokhoz hasonlóvá tette.
2. A Véreb
Sandor Clegane esetében már nem fogta magát vissza David Benioff és D. B. Weiss, a Véreb a Trónok harca egyik legijesztőbb karaktere volt. A karakter a könyvekben azonban még a sorozathoz képest is horrorisztikusan festett, a tűzzel való találkozása nem tett jót a férfi külsejének. Martin könyveiben a Véreb arca szinte el volt feketedve, mert a sérülései sosem gyógyultak be igazán. Emellett fontos különbség, hogy az HBO adaptációjában Sandor arcának jobb oldala égett meg, A tűz és jég dalában azonban a bal oldal volt a sérült. Ettől eltekintve a Véreb ábrázolása egészen pontos lett, még arra is odafigyeltek a szériában, hogy a füle helyén csupán egy kráter maradt.
3. Stannis Baratheon
Stephen Dillane alakítását a legtöbb dicsérték, a színésznek köszönhetően Stannis Baratheon személyében ismertük meg az egyik legelszántabb trónkövetelőt. A könyvbeli Stannis azonban mindössze 34 éves volt, jóval fiatalabb Robertnél. Az HBO-s adaptáció ebben elég nagyot hibázott, ugyanis Dillane jóval idősebbnek nézett ki, mint Mark Addy karaktere. Martin regényeiből az is kiderül, hogy Stannis kopasz volt, csak körben volt nagyon rövid haja. A férfinak emellett kék szeme volt, az arca ránctalan, a vállai pedig szélesek, A tűz és jég dalában a fiatalabbik Baratheon teljesen más benyomást keltett, mint a képernyőn.
4. Bran Stark
A Stark gyerekek George R. R. Martin könyvei alapján – Arya kivételével – inkább a Tullykra ütöttek. Emiatt anyjukra, Catelyn Starkra hasonlítanak. Westeros későbbi királyának, a Háromszemű Hollóként is ismert Bran Starknak a sorozatban rövid, fekete haja van, az eredeti művekben aranybarna a haja, a szeme pedig világoskék. A tévészériában Sansa ütött el leginkább a többiektől, hiszen a lánynak feltűnően vörös haja volt, míg az összes többi Stark fekete hajú volt.
5. Ramsay Bolton
Joffrey Baratheon halála után kevés Trónok harca néző gondolta volna, hogy még egy hasonlóan szadista karakter a képernyőre kerülhet. Aztán megérkezett Havas Ramsay, aki nem csak Derest vette el a Starkoktól, de Sansát is sanyargatta. Az Iwan Rheon által játszott rosszfiú karizmatikus volt, a női nézők számára pedig akár még vonzó külsejűnek is nevezhető. A könyvekben ezzel szemben Ramsay elég visszataszító volt, rózsaszín bőrrel és széles orral, a szemei színtelenek, a haja pedig hosszú fürtökben végződött, mely Oliver Kahn klasszikus frizurájára emlékeztetett.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés