A csütörtöki epizódban egy új szereplő tűnt fel a Mátyás király téren. Petiék épp a Rózsában néztek egy fotót Ventraub Barnáról, amikor a következő pillanatban a Berényi irodában tűnt fel egy alak, aki Budai Valentinként mutatkozott be. Aki azonban figyelmesen nézte a Barátok köztöt, az észrevette, hogy ugyanaz a férfi jelent meg az irodában, aki Petiék fotóján volt. Nemcsak ebből derült ki, hogy Ventraub Barna álnéven mutatkozott be, hanem abból is, hogy a vége főcímbe is az ő neve jelent meg.

Veintraub Tamás testvérének érkezése alaposan felkavarhatja a Mátyás király tér életét. Gigi mellett már Hanna, Peti, Ádám is az ő zaklatásával foglalkozik és most már Juli és Tóbiás életében is megjelent. A testvére korábban a Berényi család nagy ellensége volt, így könnyen lehet, hogy nemcsak Gigire lehet veszélyes a Barátok közt legújabb szereplője. Azt, hogy az őt alakító Tóth Olivér meddig lesz látható az RTL Klub sorozatában, még nem tudni.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés