A Bumm! 2014 őszén két hónapon keresztül volt látható a TV2-n és ahogy a nyáron megírtuk, az idei év végén visszatér a vetélkedő. A korábbi évadot Liptai Claduia és Kasza Tibor vezették, a folytatásban viszont Till Attila lesz a produkció műsorvezetője. Ezen kívül megújult szabályokkal és 20 milliós főnyereménnyel tér vissza show. Részletek a csatorna közleményében:

A második évadban is négy fős csapatok igyekeznek a bombákat hatástalanítani, hogy minél nagyobb összeggel térhessenek haza. A csapatkapitány és a hozzá csatlakozó egy-egy játékos akkor gyűjthet csapatának pénzt, ha a rossz válaszokhoz tartozó drótokat elvágják. A megnyerhető összeg egyre nő, ahogy a bombákhoz tartozó válasz-lehetőségek is. A hetedik hatástalanított bomba után a játékosok megállhatnak, és hazavihetik az addig megnyert pénzösszeg negyedét.

Megéri kockáztatni, mert a nyolcadik bomba hatástalanítása után az addig gyűjtött összeg négyszeresével térhetnek haza, ráadásul az utolsó kérdésnél a csapat összes tagja együtt játszik. Rossz válasz esetén ezúttal is felrobban a bomba, a játékosokat pedig meglepetés érheti, mert ebben az évadban a bomba töltete nem csak színes por lehet. A segítség is változik, ezúttal a csapatok a hetedik kérdésig egyszer kérhetik, hogy Tilla könnyítse meg a dolgukat, és vágja el az egyik rossz válaszhoz tartozó drótot.

hirdetés

„Mindig is szerettem a kvízjátékokat, nem idegen tőlem ez a műfaj, hiszen számos olyan műsorban dolgoztam korábban, amely tartalmazott kvíz-elemeket. A Bumm! egy nagyon jó formátum, egyszerű a szabályrendszere, mégis izgalmas a felrobbanó bombáktól, amit magam is kipróbáltam, hogy tudjam, mit is kapnak arcukba a versenyzők” – mesélte Tilla. – „Szeretem a páros műsorvezetést, de mivel két játékos is áll mellettem a bombánál, nem leszek egyedül. Pörgős, izgalmas játékra számítok” – tette hozzá a műsorvezető, aki kíváncsian várja, kinek sikerül hazavinnie először a 20 millió forintos álom-fődíjat.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része