Nemrég foglaltuk össze, hogy milyen őszi műsorok lesznek az RTL Klubon, most pedig megnézzük az őszi műsorrendet. Augusztus 27-én hétfőn, a Nyerő Páros indulásával alakul át a csatorna programstruktúrája, mely a meglevő műsorokra nézve teljesen új kezdési időpontot jelent. Lássuk a részleteket.

Augusztus 27-én lesz utoljára Szulejmán ismétlés az RTL Klubon. 28-tól, keddtől hétköznap 14:35-kor az előző napi Nyerő Páros lesz látható. Korábbra kerül a Story Extra és a Elif – A szeretet útján. A magazin 15:45-kor, míg a török sorozat 16:20-tól lesz látható. A Fókusz ismét estéről délutánra kerül, mely 19:05-ös kezdés helyett 17:25-öst jelent. Az RTL Híradó lesz megint az egyetlen, mely a helyén marad és továbbra is 18 órakor jelentkezik.

Az estét pontban 7-kor a Nyerő Páros indítja majd, melynek új évadának szereplőiről itt számoltunk be. Hétfőn az első adás reklámokkal együtt másfél órás lesz, majd keddtől a továbbiakban már csak 65-70 perces. A reality után a csatorna összes sorozata későbbre kerül. A Barátok közt 19:40 helyett jövő hétfőn 20:30-kor, majd keddtől 20:10-től lesz képernyőn. Így az állandó időpontja 30 perccel csúszik későbbre. Ugyanez lesz az Éjjel-Nappal Budapest esetén is. A budapesti fiatalokról szóló széria 20:20-ról hétfőn 21:10-re, majd keddtől 20:50-re kerül.

hirdetés

A napi szériák utána a heti saját gyártású műsorok, sorozatok és filmek következnek. Hétfőn 27-én 22:25-kor, majd szeptembertől 22:05-től a Dr. Csont 7. évados ismétlését lehet majd nézni. 28-án kedden még a Szemfényvesztők utolsó epizódját adják le, majd szeptember 4-től 22:10-kor a Házon kívül, 22:40-kor pedig a XXI. század folytatódik. Szerdán a Szulejmán, csütörtökön pedig a Doktor Murphy indul majd fél órával később, mindkettő 22 óra után néhány perccel. Pénteken ugyanebben az időpontban filmet sugároz majd a csatorna.

Augusztus 25-én, most szombaton 18:55-kor visszatér a nyári szüneten lévő Fókusz Plusz. Szeptember 1-én pedig a megszokottól fél évvel korábban érkezik A mi kis falunk új évada. A sorozat 3. szezonjának epizódjai innentől 20 órától kerülnek képernyőre. Augusztus 26-án vasárnap este 7 előtt 5 perccel egy rész erejéig visszatér a Cobra 11, majd szeptember 2-tól ugyanebben az időben érkezik a Szenzációs Négyes. Az RTL Magyarország új nagyszabású showműsoráról itt írtunk bővebben.

A későbbiekben várhatóan a Nyerő Páros helyére jön A Konyhafőnök VIP 3. évada és a negyedik Survivor, valamint hétvégére az idei X-Faktor. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban