A Trónok harca 8. évados premierjére már csak 4 hónapot kell várni, az HBO azonban még mindig nagyon kevés dolgot mutatott meg a fináléval kapcsolatban. A Golden Globe alatt láthattunk egy pár másodperces rövid jelenetet, ami új volt, ezen kívül nem sok friss anyag érkezett. A produkció előzményszériájával kapcsolatban is legalább ekkora a titoktartás, habár a Sunday Life cikkében a The Long Night egyik stábtagja elárulta, a pilot epizódot új helyszínen és a vártnál később forgatják.

“Tavasszal kezdjük a Trónok harca testvérsorozatának forgatását, új helyszíneken. A Kanári-szigetek két legfőbb szigetén, Tenerifén és Gran Canaria fővárosában, Las Palmasban dolgozunk ugyanis először. Ezt követően térünk majd vissza Belfastba, hogy a Titanic Studiosban folytassuk a munkálatokat” – derül ki a meg nem nevezett forrás nyilatkozatából. Egy korábban kiszivárgott casting-felhívásból azt lehetett sejteni, hogy már 2019 februárjában megkezdik az előzményszéria pilot epizódjának a felvételét. Ehhez képest a forgatás 1-2 hónappal később indul csak be.

A spinoff főszereplője Naomi Watts lesz, a történet pedig ezer évvel a Trónok harca előtt játszódik majd, egyelőre azonban nem biztos, hogy megkapja a The Long Night az egész évados berendelését. Az HBO egyszerre 5 testvérsorozatot kezdett el fejleszteni, így ha a Jane Goldman és George R. R. Martin által készített pilot elbukik, a csatorna szükség esetén más történetek közül is válogathat. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része