A Végítélet című posztapokaliptikus regény 1978-ban jelenet meg, a hazai könyvesboltok polcaira csak 2001-ben, bővített verzióban került fel a posztapokaliptikus könyv. A történet szerint 1990-ben elszabadul egy halálos vírus, amit a katonaság fejlesztett ki és az Egyesült Államok, valamint a világ nagy részét is kiirtja. Az emberiség csupán egy kis része éli túl a tragédiát, akik két csoportra válnak, az egyik egy öreg nőt követ prófétaként, a másik pedig Las Vegasban kezd végtelen bulizásba. A két oldal szembenállását és harcát mutatja be a CBS All Accessre december 17-én érkező The Stand című minisorozat, mely 10 részes lesz.

Az epizódok heti jelleggel kerülnek fel az online videotárra, a főszerepekben igazi sztárszereposztást találhatunk meg. A 108 éves Abigail anyát Whoopie Goldberg alakítja, míg a gonosz Randall Flagg bőrébe a True Bloodból ismert Alexander Skarsgård bújik. Rajtuk kívül fontos szereplő lesz még a Westworldben és az X-Menben is látott James Marsden, valamint az Aquaman színésznője, Amber Heard. A széria első, hosszú előzetesét az online térben megrendezett New York-i Comic Conon tették közzé, ami alább megtekinthető!

hirdetés

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora