.

Új évaddal folytatódik a Miami Vice, minden idők egyik legismertebb nyomozós sorozata

Írta: RaulReal | 2017. augusztus 05. 21:00
A Miami Vice 1984 és 1989 között futott az amerikai NBC tévécsatornán, a főszerepekben Don Johnsonnal (Sonny Crockett) és Philip Michael Thomasszal (Ricko Tubbs), akik két titkos detektívet alakítottak a történet szerint. Összesen 111 részt ért meg a produkció, mely nem csupán a csodálatos Miami miatt vált felkapottá, de a menő sportkocsik, a zenék, a divatos kosztümök mind-mind azért voltak, hogy Magyarországra is elhozzák azt a klasszikus, amerikai hangulatot. A Miami Vice 3 Emmy-díjat is magáénak tudhatott 1985-ben és 1986-ban, de a később híressé vált vendégszereplők miatt is érdekes mai szemmel nézni a sorozatot.
A produkcióban olyan, mára világsztárrá vált arcok voltak láthatóak, mint Bruce Willis, Liam Neeson, Ed O'Neill, Julia Roberts, Terry O'Quinn, Wesley Snipes, John Turturro, Ian McShane, Ben Stiller, vagy épp Chris Rock. 2006-ig kellett várniuk a rajongóknak, hogy az eredeti szérián is dolgozó Michael Mann elkészítse a Miami Vice filmváltozatát, most pedig az NBC bejelentette, hogy rebootot kap a klasszikus alkotás, és várhatóan 2018-ban jön az újragondolás első évada. Természetesen az évek során többször is megpróbálkoztak a Miami Vice feltámasztásával, most azonban külföldi sajtóértesülések szerint az NBC már a bejelentés előtt elkezdett dolgozni a projekten. Az elkészítéssel a csatorna Vin Diesel produkciós cégét bízta meg, a forgatókönyvet Peter Macmanus írja, a projektet pedig a 24: Újratöltve és a Wayward Pines alkotója, Shana Waterman felügyeli. A Miami Vice lesz tehát a reboot hullám legújabb tagja, olyan címek után, mint a Will & Grace, melynek a 2. évadát az NBC már most berendelte.


További hírek

Hosszú évek után végre Magyarországon is képernyőre kerül a Miami Vice utolsó évada

25 éves a Miami Vice



Hozzászólások