Deres ostroma, az azt követő haditanács és temetés után elérkeztünk a Trónok harca azon pontjához, amelyről évekkel ezelőtt rengeteg néző álmodozott. Daenerys és serege ugyanis megostromolta Királyvárat, azonban a Cersei elleni csata nem várt fordulatokat hozott. A sárkányon lovagló Targaryen lány ugyanis szemmel láthatóan megőrült, eközben a Clegane testvérek összecsaptak egymással, egy csomó karakter meghalt, tehát van mit feldolgoznunk.

Míg a 8. évad 3. része arról szólt, hogy az emberiség megküzdött a Másokkal és a természetfelettivel, addig a Trónok harca utolsó előtti felvonásától azt vártuk, hogy az őrült királynők háborúja lesz. Úgy tűnt, hogy Cersei jól felkészült Daenerys ellen, hiszen az előző epizódban Euronék kinyírták a trónkövetelő egyik sárkányát. A végeredmény épp ezért lett megdöbbentő, Dany ugyanis fogta magát és kőkeményen végigperzselte Királyvárat. Az ámokfutás igencsak megdöbbentő lett, és míg sokan panaszkodtak, hogy Deres ostromát alig lehetett követni a sötétség miatt, itt a látvány is pazar volt.

Az elmúlt pár hétben egyre több jelet láttunk arra, hogy Daenerys be fog kattanni és mindenféle tanácsot figyelmen kívül hagyva ront majd neki a Hét Királyság fővárosának. Nem elég, hogy Jorah Mormont személyében egyik leghűségesebb támogatóját vesztette el a Vastrón várományosa, de Missandei és Rhaegal halála is komolyan betehetett az eddig közönségkedvenc karakternek. A készítők az évadzáró előtti részre el tudták érni, hogy izguljunk azért, hogy Jaime odaér-e Cersei-hez, aki tehetetlenül, boros pohárral a kezében nézte, ahogy az Arany Kompániától kezdve az ártatlan lakosságot is lemészárolja Dany a sárkányával.

Iszonyatos lejtmenet volt ez a rész, teli durva mészárlással, így senki nem volt biztonságban ebben a több, mint 70 percben. Ahogy szétrobbantak az őrtornyok, házak és bordélyok Királyvárban, több párharcot is láthattunk. A Clegane-testvérek összecsapása fenomenálisan lett fényképezve, és volt abban valami költői, ahogy a Véreb végül a tűzbe lökte zombivá alakult testvérét, aki miatt gyerekkorában égési sérüléseket szenvedett. A beképzelt és őrült Euron és Jaime párbaja is régen ott lógott a levegőben, ám ezt a jelentsort a Lannister testvérek találkozása koronázta meg. Sokan felháborodtak azon, ahogy Jaime és Cersei meghaltak, mégis azt lehet mondani, hogy rettenetesen lehetett sajnálni ezt a két elfuserált szereplőt a legutolsó perceikben.

hirdetés

Taktikailag egy sokkal jobban összerakott epizód volt ez, mint a deresi ostrom, hiszen itt már számításba vette Daenerys az ellenség lehetséges terveit. A Vasflotta ellen az utolsó megmaradt sárkányával ügyes taktikai húzást vetett be és úgy bosszulta meg Rhaegal megölését, hogy úgy támadott, hogy az ellenségei szemébe süssön közben a Nap. Nem csak Euron Greyjoy hajóit semmisítette meg könnyedén Dany, de az Arany Kompánia és rengeteg ártatlan is életét vesztette amiatt, hogy egy kifejlett sárkánnyal és lovasával kerültek szembe.

Ha a fehérhajú Targaryen lány végképp megőrül és a saját szövetségesei kényszerítik térdre, az hatalmas pofon lesz Daenerysnek, aki eddig erősen támaszkodott a tanácsadóira. Varys azonban ellene fordult és úgy tűnik, hogy Tyriont se lesz képes a leendő uralkodónő az oldalán tartani. Sokszor elhangzott a Trónok harca esetében, hogy a történet nem csak a hatalmasok játszmájáról szól, olyan is dönthet a végjátékról, aki csak a háttérből mozgatta a szálakat. Mivel Varys próbálta Danyt megmérgezni és írt is egy csomó levelet Havas Jon szüleiről, így várható még egy összeesküvés a szezonzáróban. A halál után is beavatkozni a Vastrón sorsába? Igazán Varysra valló cselekedet lenne.

A színészi játékok tekintetében kiemelkedett Kit Harington teljesítménye, Havas Jonon ugyanis tökéletesen látszott, ahogy megszakadt a szíve Daenerys tombolása miatt. Maisie Williams is bizonyos tekintetből ebben a részben ért fel a csúcsra – ahogy Arya össze-vissza rohangált Királyvárban és a két résszel ezelőtt még az Éjkirályt megölő lány kétségbeesve küzdött az életéért -, nagyon megrázó volt. Ebben a részben több robbanás volt, mint egy átlagos hollywoodi akciómoziban, de kellett a porfelhő és a fények brutális játéka ahhoz, hogy megkapjuk a sorozat egyik legdurvább részét. A Trónok harca mindig arról volt híres, hogy a szezonzáró előtti epizódok ütöttek a legnagyobbat és most sem volt másképp.

A legtöbben azt hányták a sorozat készítőinek szemére, hogy a produkció mostanra kiszámíthatóvá vált. Ez főképp a lineáris és logikus történetvezetés miatt van így, hiszen A Hegy és a Véreb csatája várható volt, ahogy az is, hogy Cersei veszít és, hogy Aryának kulcsszerepe lesz a fináléban, ha már olyan sokat tréningezett az arcnélküliekkel. A körülmények azonban mindenképp meglepőek és nagyon jól működnek, hiszen például a Clegane-fivérek párbaját úgy készítették el, mintha csak a Dark Souls univerzum egyik mozzanata lenne. Ha tényleg kiszámítható lenne a sorozat, akkor minden második rajongó már 1 évvel ezelőtt papírt és ceruzát tudott volna ragadni és le tudták volna írni pontról-pontra a finálé eseményeit. Nagyon kevesen találták azonban ki ezeket.

Eddig is sok rajongó panaszkodott a Trónok harca utolsó évadának fordulatai miatt, és vélhetően ez a sorozatzáró esetében sem lesz másként. A gyönyörű látványvilág és a borzasztó fejlemények miatt egy rendkívül akciódús epizódot kaptunk a 8. évad 5. részével, amely Arya Stark csodával határos túléléstől eltekintve brutálisan szórakoztató volt. A pontszámot tekintve tehát 9/10-et kap Királyvár ostroma. (Fotók: HBO)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része