A Trónok harca 7. évada rendkívül sok fordulatot hozott magával, több nagy találkozásnak és egy sárkány halálának is szemtanúi lehettünk az elmúlt 7 epizódban. Észak-Írországban éppen zajlik az utoló etap forgatása, melyről a közelmúltban több érdekesség is napvilágot látott. A sorozat korábbi sztárja, Jason Momoa érdekeseket nyilatkozott a felvételen tett látogatásáról, az Igazság Ligája sztárja azt is elárulta, hogy karaktere, Khal Drogo visszatér-e. Emellett korábban beszámoltunk róla, hogy Moneyglassban, ahol a Deresben játszódó jeleneteket forgatják, nagy építkezési munkálatok kezdődtek. Többek között erről is érkeztek új információk. Alább spoilerekkel folytatjuk!

A Watchers on the Wall nevű rajongói lap egyik olvasója több fotót is megosztott a bloggal, melyekből kiderül, hogy Deres díszletét valóban átépítették, ráadásul most már műhó lepi a Starkok kastélyát. Mindemellett láthatjuk nyomait annak is, hogy Deres körül várárkot építettek, ez szintén arra a találgatást erősíti meg, hogy a Starkok előtt egy hatalmas csata áll. Várhatóan a Mások esnek majd neki a kastélynak, ha pedig ez megtörténik, akkor nem sok jóra számíthatnak az északi család rajongói, ugyanis az évezredek óta álló Fal se úszta meg az Éjkirállyal való találkozást.

Emellett a Titanic Studios területén is építettek egy hatalmas díszletet, erről se lehetett tudni, hogy minek szánják. A WotW exkluzív információi szerint Királyvár utcáival kapcsolatos jelenetek kerülnek majd itt felvételre. Ezzel kapcsolatban pedig a legérdekesebb újdonság, hogy azért nem egy középkori hangulatot idéző, igazi várost választottak helyszínnek, mert a díszletet el fogják égetni. A lap értesülései alapján nemrég gyakorolta a stáb a kontrollált tűzgyújtást, belsős források úgy nyilatkoztak, hogy sárkánytűz pusztít majd Királyvárban. Egyelőre azt nem tudni, hogy Daenerys vagy az Éjkirály megy neki a fővárosnak.

Moneyglass (Deres)
Titanic Studios (Királyvár utcái)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban