The Mandalorian 2. évadpremier kritika: Látványos szörnyvadászattal tért vissza a sorozat

A tavaly novemberben és decemberben látott bemutatkozó évad után nem igazán lehetett tudni, hogy milyen irányba viszik el Jon Favreau-ék az első élőszereplős Star Wars sorozatot. A The Mandalorian a 2. szezon nyitánya alapján próbálta tartani magát a jól bevált recepthez, azaz Din Djarin (Pedro Pascal) egy lehetetlen küldetést vállalt el, miközben az oldalán ott gügyögött Baby Yoda is. Újdonságból sem volt hiány, ráadásul a 8 részes etap premierje egy különösen hosszú epizóddal tért vissza, aminek a legtöbb rajongó nagyon örült. De vajon indokolt volt ez a játékidő?

A kérdésre a válasz, hogy igen, de nem feltétlenül állt ez jól a sorozatnak. A The Mandalorian első évadának erőssége volt, hogy nagyon feszes történettel dolgozott és kevés volt benne az üresjárat. A Fejvadász egyik küldetést vállalta el a másik után, ezek során pedig A-ból B pontba haladt, közben belebotlott néhány rosszfiúba, akiket kinyírt, mi pedig tátott szájjal néztük a történéseket. Az új epizódban valami megváltozott, az írók több üresjáratot engedtek meg maguknak, és a minimalista western sci-fi helyett részben új irányba vitték a történetet. Kaptunk egy grandiózus szörnyvadászatot a Skywalkerek szülőbolygóján, a Tatuinon, egy legendás karakter visszatért és látszott, hogy összességében próbálták emelni a tétet a sorozatban.

A The Mandaloriannek még mindig a sötét sikátorban felvett verekedés és kegyetlenkedés áll jól. A Star Wars filmek esetében sokan elvárják a látványt és a helyenként mondvacsinált családi drámát, a Disney+ produkciójába viszont a hasonló húzások nem passzolnak. A történet ott vette fel a fonalat, hogy Din Djarin újabb lehetetlen küldetésre vállalkozik, a Fejvadász megpróbálja visszavinni Baby Yodát a jedi nevű varázslók klánjához, akikhez tartozik. Útja során más mandalórik segítségére van szüksége, a Tatuinon azonban egy olyan fickót talál, aki Boba Fett páncélzatában parádézik, de sok köze nincsen a hősködéshez.

Az epizód legjobb momentumai a Timothy Olyphant által játszott Cobb Vanth karakteréhez köthetőek, Mos Pelgo városának pisztolyhőse váratlanul erős párost alkot Din Djarinnal. A The Mandalorian mindig jó volt az új karakterek bevezetésében, elég Werner Herzog birodalmi megrendelőjére, vagy éppen a Giancarlo Esposito által játszott, sötétkardot lobogtató Moff Gideonra gondolni. Timothy Olyphant rutinszerűen képes arra, hogy kicsit komoly, kicsit esetlen figurákat hozzon, a színész ebben a tekintetben a Netflixen Santa Clarita Dietben alakította a legnagyobbat, ahol egy olyan férj bőrébe bújt, akinek a neje egyik napról a másikra zombi lett. Cobb Vanth volt a rész mozgatórugója, aki megkérte a sorozat főhősét, hogy segítsen városának egy brutális szörnnyel való harcban.

hirdetés

A The Mandalorian visszatérő része erre az összecsapásra lett felépítve, ezzel az egyetlen gond az volt, hogy kicsit elnyújtottnak érződött az egész. A látvány és a koreográfia valóban a Skywalker-saga filmjeit idézte, de valahogy mindez kevés volt a boldogsághoz. Néha még Vanth és Djarin veszekedései és Baby Yoda gügyögése sem adott elég humor-faktort a végeredményhez, hogy az egyszeri néző ne unatkozzon a látottak miatt. Szerencsére azért a legtöbb jelenet ütős volt, bár a Gyermeket úgy tűnt, mintha egyelőre szándékosan hanyagolnák a készítők. Nagy kár, mert Baby Yodát mindenki imádja, több hozzá kapcsolódó snitt is simán elfért volna ebben a több, mint 50 percben.

A produkció utolsó jelenete azonban kárpótolt a több üresjáratért, hiszen a záró képsorokban visszatért a képernyőkre a Star Wars univerzum egyik halottnak hitt, de nagyon jelentős karaktere. Izgalmas lesz látni, hogy vele mit kezdenek az írók. Úgy tűnik, a The Mandaloriant ebbe az irányba vihetik el az alkotók, vagyis univerzum-építésre használják a sorozatot. Van benne lehetőség, hiszen már most sokan várják, hogy Anakin Skywalker tanítványa, Ahsoka Tano itt debütáljon élőszereplős változatban. Remélhetőleg Jon Favreau-ék célja a későbbi évadokban nem az lesz, hogy a rajongóknak kedvezzenek, hanem odafigyelnek arra, hogy saját medrében, de igenis előre haladjon ez a spagetti-western. A The Mandalorian végső soron még mindig erről szól, a lézerpisztolyokról, a magányos űrcowboyokról és a lehetetlennek tűnő, veszélyes kalandokról.

A széria egyértelműen nagyobb fokozatba kapcsolt, az alkotók igyekeztek kihangsúlyozni az új résszel, hogy ezúttal komolyabb lesz a tét, az ellenségek pedig még halálosabbak. Amennyiben az írók nem felejtik el, hogy a sorozatnak iszonyúan jól áll a visszafogott karakterdráma és az, amikor Baby Yoda rejtélyes eredetével foglalkoznak. Emellett ha az első 8 részben látott stílusból is megvillantanak valamit, elégedetten dőlhetünk majd hátra a fotelban. Addig is örülünk a visszatérésnek, a gigaszörnyeknek és a Star Wars hangulatnak, de reméljük, lesz még ennél jobb is. Értékelés: 7/10

hirdetés