2011-ben az akkor még főadóként működő M1 mellett az HBO volt az a tévécsatorna, ami elindította a hazai gyártásban készülő, heti fikciós tartalmak gyártásának mára igazán felpörgő lendületét. Majdnem hat évvel ezelőtt, 2011 októberében debütált a Társas játék, majd rá egy évre bemutatták a Terápiát, amely egy csapásra a kritikusok kedvence lett és ezzel a sorozattal elég határozott és biztos lépést tett a magyar HBO a minőségi sorozatgyártás útján, melynek csúcspontja eddig az Aranyélet.

Mindhárom HBO-s szériából, a Társas játékból, a Terápiából és az Aranyéletből is csak két szezon került adásba idáig, de ez ősszel megváltozik. Idén októberben ugyanis bemutatják a Televíziós Újságírók Díján a második évadával a legjobb sorozat címet elnyerő Terápia harmadik, és egyben utolsó etapját, amely teljesen megújult szereplőgárdával, több ismert színésszel érkezik majd.

Főszereplőként harmadjára is visszatér a Mácsai Pál által játszott Dargay Attila. A már jól ismert terapeuta az utolsó évadot új lakásban, új barátnő oldalán, újfajta élethelyzetben kezdi. Aktuális esetei eddig nem tapasztalt mértékben teszik próbára szakértelmét, miközben elvált szülőként újra kell értelmeznie kapcsolatát a fiával és szembe kell néznie komoly betegségre utaló fizikain tüneteivel is. Mácsai Pál a Terápia második évadában nyújtott alakításáért elnyerte a Televíziós Újságírók Díját is.

Az októberben érkező új évadban ismét négy új pácienssel és egy új doktornővel találkozhatunk majd. Hétfőnként Zsolt történetét ismerhetjük meg, akit Vilmányi Benett (Átok, T.Ú.K. – Tanár Úr Kérem!) alakít. A 23 éves fiú gyilkosság vádjával került előzetes letartóztatásba, és még gyerekként, az apja meggyilkolása miatt javítóintézetbe is zárták. A fiú agresszív és bizalmatlan, nehezen nyílik meg Andrásnak, de a terápia során egyre inkább megkérdőjeleződik a bűnössége.

hirdetés

Keddenként Krisztinával találkozunk, akit Schell Judit (Csak színház és más semmi, Életképek) formál meg. Krisztina nem múló kézfájdalma miatt kereste fel Andrást, ugyanis betegségén a “hagyományos orvosok” nem tudtak segíteni. Az egyébként súlyosan kényszerbeteg nő látszólag harmonikus házasságban él orvos férjével (Hirtling István), két gyermekük pedig mostanában repült ki a családi fészekből. A terápia során kiderül, hogy a kézproblémák mélyebbről fakadnak, a nő ugyanis erőszakos, manipulatív férje rabszolgája.

Szerdánként András egy 60 éves székely férfival találkozik, akit fia (Telekes Péter) és a menye (Borbély Alexandra; Testről és lélekről, Hacktion: Újratöltve) hozott el a terápiára. A pár szerint Sándor, akit Czintos József alakít, teljesen magába fordult, mióta felesége meghalt és magukhoz költöztették Erdélyből. A férfi nem tud túllépni a gyászon, de meggyőződése, hogy nincs szüksége pszichológusra, hiszen rajta csak az segítene, ha visszakapná régi életét. A terápia során világossá válik András számára, hogy Sándor elnyomott érzései akár veszélyessé is tehetik őt a környezetére.

Csütörtökönként Udvaros Dorottyát láthatjuk majd, aki egy híres színésznő, Edit bőrébe bújik. A nő azért jár Andráshoz, mivel az utóbbi időben egyre gyakrabban elfelejti a szövegét a színpadon. A fő problémája azonban nem ez, hanem húga, Angéla, aki mellrákban haldoklik. Edit féltékeny, amiért húga jól kijön a nő kamaszlányával, és haragszik rá, mert mellette értéktelennek és felszínesnek érzi magát. De leginkább az bántja, hogy Angéla fel akarja adni a küzdelmet a betegséggel. Andrásra vár a feladat, hogy megmutassa Editnek, hogyan kerülhet közelebb a testvéréhez, mielőtt még túl késő lenne.

Péntekenként, ahogyan az első két évadban is megszokhattuk, András megy majd beszélgetésre, terápiára. A férfi a legkevésbé sem vágyik arra, hogy új pszichológust keressen magának, csakis azért megy el Bárdos Adél doktornőhöz – akit Balsai Móni (Társas játék, Válótársak) formál meg -, hogy altatót írasson fel magának. A pszichiáter azonban ragaszkodik ahhoz, hogy előbb beszélgessenek, amibe András kénytelen beleegyezni. A fiatal, de annál határozottabb doktornő András tökéletes ellentéte, tartja a szükséges távolságot, és mereven ragaszkodik a szabályokhoz. Talán éppen emiatt sikerül azokkal a mélyen megbúvó problémáival szembesítenie a férfit, amelyekhez eddig senki sem került közel.

A 2016-ban forgatott sorozatévad rendezői között megtaláljuk Enyedi Ildikót, Gigor Attilát, Nagypál Orsit és Schwechtje Mihályt. A forgatókönyveit Tasnádi István, Gigor Attila, Jeli Viktória, Baráthy György és Székely Csaba jegyzik, a zeneszerző pedig az a Balázs Ádám, aki az idén Oscar-díjat nyert Mindenki című kisfilmen és a romániai HBO Az Árnyak című sorozatán is dolgozott. A vezető operatőr Herbai Máté, a kreatív producer pedig Wayne Henry, az HBO Europe alelnöke volt. Az HBO produceri partnere az I”m FILM volt. A Terápia befejező évada októberben érkezik az HBO-re és az HBO GO-ra, az első két szezon pedig már most is elérhető az HBO GO-n.
(Fotó: HBO/Sághy Tímea)

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna