A 2017-es év egyik legnagyobb szabású műsora, a Celeb vagyok, ments ki innen! 5. évada volt. A reality november végén indult és december második felében ért véget az RTL Klubon. A műsor helyszíne most is a Budapesttől több mint 8000 kilométerre található Dél-Afrikai Köztársaság volt. Az RTL Magyarország meghívására öt napot tölthettem a helyszínen és minden szemszögből megnéztem, hogyan készül a Celeb vagyok. Az exkluzív beszámolóban bemutatom a helyszínt és kiderül az is, hogy mennyire valóságos az, ahol a celebek tábora található.

Két átszállás és közel 30 óra utazás után érkeztem meg Nelspruit városába, ahol a stáb szálláshelyei voltak. A helyszín a Dél-Afrikai Köztársaság északkeleti részén, a Kruger Nemzeti Park közelében található. Itt két hotelben lakott a magyar stáb egésze, valamint a kiesett celebek is itt aludtak pár napot, míg haza nem indultak. Innen a stáb jelentős része a produkció saját, menetrend szerint közlekedő buszjáratával tudott eljutni a várostól 35-45 percre található forgatás helyszínére. A vezető stábtagok saját kocsikkal, az útviszonyok miatt főleg terepjárókkal közlekedtek. Az út első felében egy széles, helyenként gyönyörű fákkal körülvett úton lehet utazni. Az utolsó 15-20 percben viszont egy keskeny, folyamatosan kanyargó, lejtőkkel és emelkedőkkel teli vörös földúton lehet közlekedni. Ennek a végén, egy rövid szakaszon köves út volt kiépítve, de azon se lehetett túl gyorsan menni. Útközben egy fegyveres ellenőrző ponton is át kellett haladni, ugyanis egy farmnak hívott, de ahhoz nem nagyon hasonlító területre kell bemenni.

A stáb kiszolgáló épületei egy völgyben, patak partján és erdő szélén lévő tisztáson voltak. Ezek mind nádtetős, kisebb épületek. Az egyik házban volt a műsorvezetők öltözője, valamint a táborszerkesztőség és egy dél-afrikai stáb irodája. Egy másik épületben a helyi technikai stáb központja volt berendezve. A mező közepén egy nagyobb épületben volt az ebédlő, mely saját konyhával is rendelkezett. A terület egyik végén egy másik nagyobb épület helyezkedett el, ahol két vezérlő volt berendezve. Az egyikből az élő adást irányították, a másikból pedig a közelben lévő tábor eseményeit követték és rögzítették. A parkoló mellett konténerirodákban dolgozott az utómunka stáb, akik összevágták az aznapi adás bejátszóit.

Pető Gábor, a műsort gyártó Paprika Studios executive producere érdekességként elmondta, hogy az összes autó orral előre kell, parkoljon. Ezt a szabályt azért vezették be, mert néhány éve, az előző magyar Celeb vagyok idején tűzvész volt a közelben. Így hasonló esetben, ha ki kell menekíteni a stábot és a celebeket, akkor ez minél gyorsabban megtörténhessen, és ne kelljen a fordulásokkal egymást akadályozni. Arról is beszélt, hogy egy külön orvosi kunyhóban 24 órás ügyelet van, mert ahogy itthon, úgy ezt Dél-Afrikában is megkövetelik az előírások. A kisház mellett egy ügyeletes mentőautó áll, mely valójában egy terepjáró, így ha bármi súlyosabb eset van, akkor bárhonnan, a nehéz terepen keresztül is gyorsan kórházba tudják szállítani a sérültet.

hirdetés

A mező mellett egy kis tó található, ennek a partjáról jelentkezett be a két műsorvezető, Kiss Ramóna és Puskás Peti. Ez nem stúdió volt, inkább egy kisebb színpadra hasonlított, mely mögött egy kültéri díszlet volt. Az egyik nap lehetőségem volt a tábort is megnézni. A legtöbb vád az RTL-t pont ezzel kapcsolatban éri. Hallottam olyat, hogy valójában a celebek stúdióban vannak, de olyat is, hogy egy kertben van berendezve a tábor. Pető Gáborral a tó széléről kellett bemennünk egy erdős területre, melyen keresztül bő 10 percig gyalogoltunk a táborig. Egy patak partján, egy szűk ösvényen lehetett csak menni. Útközben volt, hogy egy olyan kis hídon lehetett csak átmenni, ahol csak egy darab farönkön lépkedtünk és oldalt kötélbe kapaszkodtunk, hogy ne essünk bele a vízbe. Később egy pár méteres sziklán kellett felmászni, szóval az odajutás sem volt egyszerű.

A tábor, ha nem is egy klasszikus dzsungelben, de egy igazi dél-afrikai erdőben helyezkedik el. A területe nem túl nagy és három irányból nagyjából körbe van kerítve, a negyediknél pedig a patak természetes határként funkcionál. A kerítésnél hat darab kis kunyhó található, ezekből egy-egy operatőr takarva követi a celebeket. Be nem mennek a tábor területére, a többi felvétel mind a fákra felszerelt 14-16 darab robotkameráról készült. A tábor azon része felett, ahol a celebek alszanak, nagy magasságban egy fehér ponyvaszerű lepel található, mely részben szűri a fényt. Kérdés, hogy akkor hogyan áznak meg éjszaka a versenyzők? A producer megmutatta, hogy valójában az eső ellen ez nem sokat véd, hisz több helyen lyukas, ezért is áztak meg a dzsungellakók

Szintén halottam olyan összeesküvés-elméleteket, hogy éjszaka valójában nem is a táborban laknak, hanem egy mellette lévő szállodában. Valójában a tábor mellett egy kis faház található csak: a tévében is látott riportszoba. A közelben is csak egy kisebb épület van, ebbem egy operatőr várakozik. Ő nem megy be a táborba, de ha a celebek kimennek a vízeséshez, akkor a közelből veszi őket. Ezen kívül a másik irányba egy út van kiépítve, melynek köszönhetően az erdőn keresztül, hatalmas kerülővel a műsorvezetők el tudtak jutni a stáb központjából a táborig. Szintén itt vitték a különböző kellékeket is a helyszínre. Napközben viszont a stáb nagy része gyalog, azon az úton közlekedett, amin mi is odajutottunk. (További fotók a táborról és környezetéről a cikk alatt találhatóak.)

Nelspruitban a szállodában nem találkoztam éjszaka celebekkel, a kiesett versenyzők is megerősítették, hogy valóban a táborban alszanak. Ezen kívül a vezérlőben éjszakai ügyletes stábot is szerveznek, akik egész éjjel követik az eseményeket, ha a versenyzők épp nem alszanak, vagy valaki felébred. Velük is beszélgettem erről, ezek részletei a következő beszámolóban lesznek olvashatóak. Számomra teljes egészében megerősítést nyert, hogy a celebek tényleg a táborban alszanak és ebben nincs semmilyen csalás a csatorna részéről.

Kovács Dániel Richárd, a műsor főrendezője azt mesélte, hogy a celebeket figyelő kamerák és a vezérlő között több mint fél kilométer távolság van, így optikai kábeleket kellett lefektetni az erdőben a vezérlőig. 2014-ben a magyarok forgattak itt először, így a semmiből a dél-afrikai stábbal közösen hozták létre a tábort és emiatt építették meg a körülötte lévő utakat is.

A főrendező szerint a korábban itt forgatott évadoknál nehézség volt, hogy még az utolsó pillanatban is kábeleket kellett összedugni, hiszen elsőként forgattak a területen. Akkor az is plusz nehezítés volt, hogy egymás után két etapot vettek fel, így szünet nélkül másfél hónapot kellett nap mint nap végig melózni. Idén mindkét szempontból kicsit könnyebb dolguk volt, viszont a még rosszabb időjárás megnehezítette a dolgukat.

A 150-180 fős stábból 96 magyar dolgozott a Celeb vagyok dél-afrikai forgatásán. A kiutazásuk hatalmas előkészületeket vett igénybe. Pető Gábor elmesélte, hogy a Paprika Studios műsorgyártó szeptember óta dolgozott az RTL-lel közösen, hogy minden időben megtörténjen. Elsőként nagy munka volt a magyar stáb megtalálása és felkérése a dél-afrikai forgatásra. Ezután minden egyes embernek vízumot kellett igényelni, ami ennél az országnál sokkal bonyolultabb, mint például az Egyesült Államok esetében. Majd repülőjegyeket kellett foglalni és kialakítani, hogy ki mikor érkezzen, ugyanis a stáb nem egyszerre, hanem kisebb csoportokban utazott Dél-Afrikába. Végezetül a stábból és a szereplők közül, aki kérte, annak beadatták az ajánlott védőoltásokat, amit szintén külön szervezést igényelt. (Fotók: SorozatWiki, drónképek: Rapid Blue)

Az út első fele a szállodából a helyszín felé
Az út folytatása
Fegyveres biztonsági őrök
Fél kilométerre a tábortól, itt dolgozott a stáb nagy része

Innen jelentkezett be Kiss Ramóna és Puskás Peti
A műsorban is látható asztal
Ez volt Ramiék mögött
Itt jöttek be a kiesett játékosok
A díszlet mögött
A műsorvezetők asztala hátulról

Az orvosi kis ház
Belülről
A parkoló, mögötte az ebédlő és konyha épülete
Csak a stábközpont területén van köves út, tovább földúton lehet csak menni
Aggregátorok gondoskodnak az áramról
Az ebédlő épülete

Az egész nap üzemelő büfé, a stáb egy része és én is itt tartózkodtam, ha éppen nem volt forgatás
Forgatási beosztás
A vezérlők épülete
A nagyobbik vezérlő, innen követték 24 órán át a táborban történteket


Az élő adás vezérlője, napközben általában üres
Ebben az épületben volt a műsorvezetők szobája és dél-afrikai és magyar stáb irodái

Úton a tábor felé
10 perces séta után megérkeztünk


b
A tábor kerítésén túl itt tudtak közlekedni az operatőrök
A tábor feletti derítő vászon nem nagyon véd, mert sok helyen lyukas
A tábor bejárata, ide jöttek le a műsorvezetők élő adás közben

Gyönyörű vízesés közvetlenül a tábor mellett

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora