November 17-én, szombaton este lesz az idei, immáron nyolcadik X-Faktor első élő show-ja. A napokban érkezett a hír, hogy az egyik döntős versenyző, Nagy Krisztián, aki már tavaly is bejutott a műsor élő szakaszába, idén is az utolsó pillanatban adta fel a versenyt. 12 helyett így tizenegyen versenyeznek idén a tehetségkutató döntő adásaiban. A 2018-as X-Faktor élő show-ival kapcsolatban azonban nem ez volt az egyetlen meglepő bejelentés. A készítők ugyanis erre a szezonra csavartak egyet a szabályokon.

A Tábor adásokból jól ismert székeket áthozzák az élő adásokba. Hat helyett ezúttal azonban csak négy szék kap helyet a színpadon, ezekre a mentorok ültetik le a versenyzőket, akiket menet közben akár fel is állíthatnak. Azok jutnak biztosan tovább a következő élő show-ba, akik az adás végén is ülve maradnak. Azok közül, akik nem kaptak széket, négy versenyzőt a nézők juttatnak tovább a következő heti fordulóba, így nyolcan folytatják a műsort. A többi mentorált számára pedig már rögtön az első adásban véget ér a X-Faktor.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

hirdetés