Tavaly nyáron több nyilatkozat is napvilágot látott az HBO részéről, melyek szerint a Trónok harca 8. évada akár mozifilm hosszúságú, 2 órás epizódokból is állhat. Azóta rengetegen azt hitték, hogy valóban brutális hosszú felvonásokkal érkezhet a nagy finálé. Casey Bloys, a csatorna programigazgatója most egy, az Entertainment Weeklynek adott interjúban lehűtötte a kedélyeket. A szakember végre arról is nyilatkozott, hogy mikor várható a záróévad első trailere!

“A vágás még zajlik, azonban már most kijelenthetem, hogy nem lesznek 2 órásak az utolsó évad részei, a szokásos 50-90 perc között mozognak majd. A 8. szezon első előzetesét valószínűleg még idén megmutatjuk a nézőknek, az utómunka miatt viszont egyelőre még minden képlékeny. A sorozat lezárásával én abszolút elégedett vagyok, minden idők egyik legnépszerűbb tévés produkciója pont ilyen befejezést érdemel, az emberek sokáig fognak beszélni róla” – mondta az HBO programigazgatója.

A kábelcsatorna nemrég bejelentette, hogy a Trónok harca 8. évada 2019 első felében kerülhet majd adásba, emiatt a találgatások máris elkezdődtek az amerikai sajtóban egy esetleges téli premierdátumról. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része