Az USA előző elnöke, Donald Trump még tavaly nyáron döntött egy hatodik katonai szervezeti ágazat, az űrhadosztály felállításáról. A Pentagon és a Védelmi Minisztérium erőfeszítései után 2020-ra valóban megvalósult a terv. A Netflix pedig nem sokkal később lecsapott a dologra, és Space Force című újonc sorozatában kiparodizálta az ötletet. A széria május 29-én mutatkozott be az online videotáron, mely elég rossz fogadtatást kapott, mind a nézők, mind pedig a szakújságírók csalódtak benne. A Space Force a többség szerint nem volt elég vicces és merész, csupán egy szokatlan közegben játszódó munkahelyi történet.

A Space Force készítője, Greg Daniels korábban arról beszélt, hogy számítanak rá, hogy a Netflix berendeli a folytatást, így el is kezdtek már dolgozni az új epizódokon. Eddig viszont semmi hivatalosat nem lehetett tudni arról, hogy mi lesz a Space Force sorsa. A koronavírus-járvány alatt olyan is előfordult, hogy már berendelt sorozatokat kaszált el a Netflix. Most végre bejelentették azonban, hogy biztosan érkezik a produkció második évada, melyet költségcsökkentési indokból Los Angeles helyett Vancouverben vesznek fel, és új társkészítő is érkezik a stábba, Norm Hiscock (Brooklyn 99 – Nemszázas körzet).

A Hollywood Reporter szerint a Steve Carell főszereplésével készült sorozattal kapcsolatban a készítők és a Netflix célja, hogy az Office-hoz hasonlóan a későbbi évadokban már elismert munkahelyi szitkommá tegyék.

hirdetés
hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre