A nagy pénzrablást (La Casa de Papel) 2017-ben kezdte el vetíteni az Antena3, a produkciót azonban minisorozatnak tervezték, így 15 rész után lekerült a képernyőről. A széria jogait a Netflix vette meg, akik két évadra bontották a szezont, 2019-ben először 9 részt, majd 6 részt tettek fel a produkcióból. Ezt követően a folytatást is elkészítették, jelenleg összesen 38 rész, azaz négy etap elérhető belőle az online videotáron.

A rajongóknak jó hír, hogy november 15-én szinkronos változatban is elérhetővé vált a széria első évada, így aki jobban szeret magyar hanggal sorozatozni, annak ez kiváló alkalom az újranézésre. Ez annak is kiváló lehetőség, aki régóta halogatta a produkciót és egyedül a spanyolok hadarása akadályozta abban, hogy elkezdje. A nagy pénzrablás a Netflix egyik legfelkapottabb európai sorozata, így a többséget meglepte, amikor július végén bejelentették, hogy 5 évad után véget ér a történet.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés