Négy évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult az amerikai CBS csatornán a politikai drámasorozat, a Madam Secretary, melynek első évada kiemelkedő nézettségi sikereket ért el. Meg is kapta a folytatást, és jelenleg már négy teljes szezon elkészült belőle. A legfrissebb etapja pedig pár héttel ezelőtt, október elején indult az Egyesült Államokban. A sorozat meglepetésre négy év alatt még egyetlen magyar csatorna képernyőjén sem tűnt fel, ez azonban most megváltozik.

A Sony Max-on november 4-én rögtön két epizóddal indul a produkció, mely magyarul Az elnök embere címet kapta. A sorozat vasárnaponként 20:00-tól dupla részekkel lesz látható a csatornán. A történet főszerepében Elizabeth McCord áll, aki 20 évig dolgozott a CIA-nál, mielőtt a Virginiai Egyetem professzora lett volna. Az egyik nap azonban a semmiből egy fura megkeresést kap, egykori főnöke, aki az Egyesült Államok jelenlegi elnöke, arra kéri hogy lépjen a repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt külügyminiszter helyére. McCord azonnal bonyolult politikai kihívások egész garmadájával találja szemben magát, de legfontosabb feladata legelőször egy nemzetközi túszhelyzet megoldása.

Az elnök embere főszereplőjét Téa Leoni alakítja. A sorozat készítője az a Barbara Hall, aki készítőként jegyzi az Isteni sugallat (Joan of Arcadia) és az Amynek ítélve (Judging Amy) című szériákat, valamint íróként dolgozott többek között a díjnyertes, politikai-katonai témájú drámán, a Homeland – A belső ellenségen is. Az elnök embere egyik producere pedig a népszerű és világszinten ismert Morgan Freeman, aki a sorozat néhány epizódjában feltűnik vendégszereplőként.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része