Az HBO április 19-én világpremier előtti vetítést tartott, melyen a sajtó képviselői és a meghívott vendégek együtt nézhették meg a Westworld című western sci-fi sorozat 2. évadának első epizódját. A csatorna még androidnak öltözött “cosplayeseket” is kivezényelt az eseményre, akik előszeretettel rémisztgették a gyanútlan mozilátogatókat. A nagyjából 70 perces rész szépen vezette tovább az első évadzáróban látottakat, Dolores elszabadult, Maeve továbbra is a lányát kereste, Bernard pedig igyekezett összeszedni magát egy komoly fejtrauma után. Az előző szezon rosszfiúja, a feketébe öltözött férfi is visszatért, a látottak alapján pedig a Westworld továbbra sem fog finomkodni, a brutális szórakoztatás azonban az a faktor, amit a csatorna nézői a legtöbb HBO-s drámában szánt szándékkal keresnek.

A Westworld április 23-án, a világpremierrel egy időben, hajnali 3:00-kor kerül képernyőre felirattal, később pedig még aznap este, 20:00-kor és április 25-én, azaz szerdán 22:00-kor is adásba kerül az évadnyitó. Ezt a szezont főleg azért vártuk, mert végre bemutatkoznak az első 10 részben felvezetett szamurájok, kicsit bővebben betekintést nyerhetünk majd egy másik, felnőtteknek szóló kalandparkba. A Westworld világától már majdnem megszoktuk azt a cowboyos, poros, örömlányokkal teli hangulatot, amit eddig adagoltak nekünk, a 2. évad 1. része viszont az eddig látottakhoz képest is tud újat mutatni. Ezt a brutalitást, drámai feszültséget, amit az új részben kapunk, nehéz megszokni ugyanis. Az androidok most már valóban öntudatra ébredtek, és nincs ember, aki útjukat állhatná.

Az HBO sorozatát azért is szerették sokan, már 2016-ban is, mert nem félt filozofálni. Ezt egy sci-fi produkciótól el is várhatjuk, hiszen a zsáner fontos feladata, hogy reflektáljon valamilyen tekintetben a XXI. századi valóságra. Itt éppen azzal ismerkedhetünk meg, hogy meddig hajlandóak a vendégek elmenni és hol húzzák meg azt a határt, amit már nem mernek egy androiddal megtenni. Komolyabb spoilerezés nélkül a 2. évad nyitórészének egyik legérdekesebb gondolata az, hogy míg mi az emberszabású robotokra gondolunk furcsa, mechanikus lényekként, addig ők az emberekkel nem tudnak azonosulni. Szinte külön fajként tekintenek egymásra az androidok és az emberek a Westworldben, pedig onnantól kezdve, hogy saját akaratukból kezdenek el cselekedni, már csak az különbözteti meg őket tőlünk, hogy gépek működtetik őket belülről.

A főszereplők közül az új részben szinte mindenki visszatér, láthatjuk Dolores ámokfutását, ami mögött úgy tűnik, valamiféle nehezen megmagyarázható racionalitás is megbújik. De a vadnyugati prostituáltból lett anyatigris, Maeve nevéhez is emlékezetes jelenetek fűződnek. Bernard szempontjából úgy tűnik, hogy azt láthatjuk, miképp éli meg az android azt az identitásválságot, amely abból ered, hogy kénytelen elrejteni az emberek elől igazi mivoltát. Meglepő módon még Dr. Fordot is láthatjuk egy rövid jelenet erejéig, akiről továbbra sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy végülis melyik oldalon áll. A feketébe öltözött férfivel kapcsolatban már teljesen más a helyzet, Williamtől ebben a szezonban se lehet túl sok jóra számítani.

hirdetés

A Westworld fényképezése még mindig gyönyörű, és mindig arra emlékeztet, hogy mennyire alul van reprezentálva a western műfaj mostanában Hollywoodban. Fontos megjegyezni, hogy a főcímen habár változtattak, az aláfestő zene maradt, ami jó döntés, ugyanis legalább annyira emlékezetesre sikeredett a sorozat intrója, mint a Trónok harcáé, melyet ugyancsak Ramin Djawadi zeneszerző jegyez. Jó hír a rajongóknak, hogy az idei részek nagyon hosszúak lesznek, a premier is több mint egy órás, ennek ellenére úgy elsodornak a történések, hogy maximum 20 percnek tűnik az első rész. Ezt csak a legjobb sorozatok esetében lehet érezni.

A Trónok harca esetében az első 2-3 évad után felhozták, hogy túl sok a szériában az öncélú vetkőzés és az értelmetlen öldöklés. A Westworldnél már tanult az esetből az HBO, így minden egyes haláleset megalapozott, a western hangulathoz pedig tökéletesen illenek a pisztolypárbajok. A Westworld nagy erőssége, hogy nem csak a különleges stílusú sci-fi rajongóknak, hanem az átlagnézőkhöz is szól, az új rész alapján pedig látszik, hogy miért kellett másfél évet várni a folytatásra. Az HBO-nál megadják a módját a legfontosabb sorozatok alkotói, ezen a csatornán még mindig a minőség a fontosabb a mennyiség helyett. Értékelés: 9/10 (Fotók: HBO)

A Westworld teljes első évada újranézhető az HBO GO-n, április 23-tól pedig felirattal megtekinthető az online videotáron a 2. évad első epizódja is!

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban