.

Palik László 8 év után a TV2-n tér vissza

Írta: AJ | 2018. december 06. 11:51
Októberben jelentette be a TV2, hogy vadonatúj, nagyszabású sportvetélkedőt készítenek. Az Exatlon eredetileg egy török formátum, melynek magyar verzióját a Dominikai Köztársaságban forgatják. A TV2 ma sajtótájékoztatót tartott, ahol fontos részleteket árultak el a készülő produkcióval kapcsolatban. Az Exatlon Hungary január 2-án, szerdán indul a TV2-n, és minden hétköznap este új adásokkal jelentkezik majd.
A műsorvezetője a népszerű sportriporter, Palik László lesz, aki 8 év kihagyás után tér vissza a tévéképernyőre. Palik neve és hangja összeforrt a Forma-1-gyel, de nem csak autóversenynél, hanem olimpiai közvetítések során is láthatták őt a nézők. Sportkommentátorként dolgozott hosszú évekig a Magyar Televíziónál, az Eurosportnál és 2002 és 2010 között az RTL Klubnál. Az Exatlon Hungaryben speciálisan kiépített pályákon két csapat versenyez egymással a fődíjért először együtt, majd a végjátékban már egyénileg harcolnak a versenyzők. Az egyik csapat egykori és jelenlegi élsportolókból áll, ők a Bajnokok, a másik csapat tagjai pedig azok lesznek, akiknek életében kiemelkedően fontos a sport, akár versenyszerűen is űzik, ők a Kihívók. Mindkét csapatban 4 női és 4 férfi játékos szerepel majd. A TV2 a ma megrendezett sajtótájékoztatón leleplezte a Bajnokok négy férfi versenyzőjét: Dombi Rudolf, Bereczki Krisztián, Ungvári Miklós és Fodor Rajmund biztosan látható lesz a jövő januárban induló Exatlon Hungaryben.


További hírek

4 beígért új csatornából 3-at nem indított el idén a TV2 Csoport

Női versenyzőket jelentett be a TV2 az új, dominikai műsorába

Kiderült, mikor tér vissza a Legyen Ön is milliomos!

Nem folytatódik Istenes Bence műsora



Hozzászólások