2016 novemberében indult el a SuperTV2-n Hajós András saját fejlesztésű műsora, a Dalfutár. A péntek késő esténként képernyőre került produkció egy különleges formátum volt, adásról adásra egy-egy vadonatúj zeneszám megszületését kísérhették figyelemmel a nézők. Az epizódokban négy zenei tehetség egymástól függetlenül dolgozott a dalokon, és egymás kilétéről is csak a végső felvételkor szereztek tudomást. A Dalfutár nem más volt, mint Hajós András.

A műsor az utóbbi évek egyik legminőségibb hazai produkciója volt. A Dalfutár 2017-ben elnyerte a Televíziós Újságírók Díján a legjobb dokumentarista realitynek járó elismerést. Hajós András műsora azonban közel két éve nem jelentkezett új adásokkal, és ma a Blikk megtudta, hogy nem csak a TV2-n nem, de másik tévécsatornán sem tér vissza a formátum, ugyanis egyik tárgyalás sem vezetett eredményre.

“Televízióban nem látható majd, de azon dolgozunk, hogy jövőre sokkal szélesebb körben jusson el a közönséghez a műsor. Sokféle sikerem volt az elmúlt húsz évben, de úgy érzem, ez a műsor vált a védjegyemmé. Mindent beleraktam, amit eddig tanultam, és bár nem én vagyok az előtérben, egy bölcsebb, érettebb frontemberi szerepet töltök be a Dalfutárban” – nyilatkozta Hajós András a Blikknek. A zenész, televíziós műsorvezető menedzsere, a Dalfutár társproducere, Kende-Hofherr Krisztina elárulta, hogy mindenképpen szeretnék folytatni a produkciót, tévé helyett más platformon: “Sok csatornával tárgyaltunk, de végül nem született megállapodás. Most különböző cégekkel állunk kapcsolatban, és azon vagyunk, hogy 2019-re egy internetes sorozat szülessen a Dalfutárból csúcsminőségben.”

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna