A Shameless című brit drámasorozat 2004-ben mutatkozott be a Channel 4-on, a produkció humorával és kendőzetlen hangvételével sok nézőt nyert meg magának. Az eredeti verzió 11 évadon keresztül futott, a sikeren felbuzdulva pedig az amerikaiak is elkészítették a saját feldolgozásukat, Emmy Rossum főszereplésével, mely 2011-ben debütált a Showtime-on és jelenleg a 9. etapjánál tart. Az RTL Klub november 11-től hétköznap délutánonként vetíti majd a Shameless török adaptációját, mely Az én kis családom (Bizim Hikaye) címmel kerül képernyőre.

A történet sokak számára lehet ismert, Filiz (Hazal Kaya, a Feriha címszereplője) egyedül látja el népes családját, gondoskodik alkoholista apjáról és kistestvéreiről. Mivel apjuk minden pénzüket elissza, így nehéz körülmények között tengetik az életüket, Filiz számára pedig így szinte esélytelen, hogy a közeljövőben férjet fogjon magának. Ekkor kerül a képbe egy gazdag ficsúr, Baris (Burak Deniz), aki beleszeret Filizbe és mindent elkövet azért, hogy megszerezze a lányt, még szegénynek is tetteti magát.

Az én kis családom eredetileg a Fox Turkey-n volt látható, két évad alatt 70 részt ért meg a produkció, mely 2017 szeptembere és 2019 májusa között volt látható. Kezdetben a széria inkább a brit Shameless feldolgozása volt, a későbbi részek azonban az amerikai sorozatra is erősen építettek.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része