.

Nemzetközi együttműködésben, magyar részvétellel készül új, nagyszabású sorozat

Írta: AJ | 2017. március 28. 21:40
Az MTVA főadóján, a Dunán jelenleg két saját gyártású sorozat, a Csak színház és más semmi második, valamint a Tóth János első évada látható. Hamarosan megérkezik a 2015-ben indult Egynyári kaland folytatása is. Azonban nem ez lesz az idei utolsó köztévére érkező magyar sorozat. Március 26-án ugyanis megkezdték egy nemzetközi együttműködésben készülő, kosztümös történelmi tévéfilmsorozat munkálatait.
A Mária Terézia életéről szóló, elsőre két részesre tervezett széria a Cseh Televízió, az osztrák ORF, a szlovák RTVS, a német Beta Film, az MR Film és az MTVA közös projektje lesz, melyben a főszereplőt Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő, I. Ferencet pedig Vojtěch Kotek cseh színész alakítja. A széria rendezője az a Robert Dornhelm, akinek "Children of Theatre Street" című dokumentumfilmjét Oscar-díjra jelölték. A rendező a Budapesten tartott casting során pedig több magyar színészt is beválogatott a készülő produkcióba. A sorozatban feltűnő két Esterházy-t Nagy Ervin (Terápia, Válótársak) és Adorjáni Bálint (Pillangó) alakítják majd. Láthatjuk Lorenc grófnőként Tenki Rékát (Csak színház és más semmi), valamint von Grumbkow porosz követ megformálójaként Rátóti Zoltánt is. A Mária Terézia életéről szóló széria magyar premierjére várhatóan 2017 végén, vagy 2018 legelején kerül majd sor. (Fotó: MTVA)


További hírek

Az RTL Klubon lesz látható a TV2 egykori legfontosabb műsorvezetője

Kiderült, mikor folytatódik itthon az egyik népszerű amerikai sorozat

Új műsorral térhet vissza Liptai Claudia a képernyőre

Újabb műsorváltozás az RTL Klubon, éjszakára pakolják az egyik sorozatukat



Hozzászólások