Sophie Turner a Variety újságnak adott hosszabb interjút, melyből kiderül, hogy a Trónok harca forgatása habár már októberben megkezdődött, legalább 6-7 hónap hátravan még belőle. A színésznő konkrétan úgy fogalmaz a cikkben, hogy a korábbi sejtéseknek megfelelően 2019-ig nem kerül képernyőre a sorozat utolsó évada. Emellett a Trónok harca szépsége szerint Sansa Stark váratlanul nehéz helyzetben találja magát az utolsó 6 részben.

“Furcsa helyzetben találja magát Sansa, hiszen az előző szezonban úgy tűnt, hogy minden rendben van körülötte. Rég látott családtagjai tértek vissza, ráadásul ismét a Starkok kezébe került Észak. Az utolsó etapban mindez megdőlni látszik, Kisujj tanácsai nélkül pedig Sansa előtt nagy harcok állnak még.” A színésznő nyilatkozata alapján az utolsó részekben Deres komoly slamasztikában találhatja magát, hiszen a Mások áttörték a több ezer év óta álló Falat, és Westeros szíve felé menetelnek.

Sophie Turner számára az elkövetkezendő időszak igencsak sűrű lesz, hiszen a Trónok harca mellett a fiatal sztár főszerepel az egyik új X-Men filmben, a Dark Phoenixben is.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban