A mai Big Picture konferencián nemrég egy újabb fontos előadó, Fischer Gábor prezentált. A TV2 Média Csoport programigazgatója is számos nagy bejelentést tett az idei év hátralévő részére vonatkozóan és a jövő év tekintetében. Többek között elárulta azt is, hogy milyen nagyszabású showműsorokat hoznak vissza 2021-ben és milyen műsorok érkeznek még egészen biztosan a jövő évben.

Fischer Gábor elmondta, hogy a nemrég beharangozott Nicsak, ki vagyok? 2. évada pár héten belül indul a TV2-n. Hamarosan érkezik a Farm VIP is a tévéadóra, mellyel kapcsolatos konkrétumok nem hangoztak el, de a SorozatWiki szerint ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy novemberben meg kell érkezzen.

A programigazgató két nagy bejelentést is tett 2021-re vonatkozóan, melyek meghatározhatják a hétvégieket. Tavasszal visszatér A Nagy Duett a TV2-re. A celebes-éneklős műsor utoljára 2018 első felében volt képernyőn, így két év után lesz újra látható. Eddig 6 évad ment már le belőle, így a már a 7-el fog jelentkezni. Jövőre jön a Sztárban sztár leszek! 2. évada is. A tehetségkutató tavaly ősszel a tévéadó legsikeresebb műsora volt, de a koronavírus-járvány miatt idén nem tudták elkészíteni.

Ezeken kívül a TV2 Média Csoport egyik legfontosabb vezetője megerősítette a szeptemberi azon bejelentést, hogy 2021-ben egészen biztosan lesz megint Exatlon Hungary a TV2-n. Elmondta azt is, hogy a Séfek séfe nyáron hírül adott 3. évada hamarosan érkezik, mely év végi, vagy jövő év elejei bemutatást feltételez. A műsorvezetője ezúttal Ördög Nóra lesz, a kemény zsűri viszont a 2020/21-es szezonban is változatlan marad.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része