Pár hete írtuk meg, hogy úgy tudjuk, az Álarcos énekes a vártnál hamarabb, már február végén elindulhat az RTL Klubon. A formátumot itt olvasható cikkünkben mutattuk be bővebben. Pár napja szintén a SorozatWiki hozta le elsőként, hogy a TV2 hasonló, maszkos műsort indít, mely ugyancsak februárra várható. Néhány napja már leleplezték, hogy Istenes Bence lesz az új showműsor házigazdája, ma pedig egy rendkívüli sajtóesemény keretein belül jelentették be a további részleteket.

Az Álarcos énekes minden várakozásnál és szakmai tippelgetésnél előbb, már február 9-én, most vasárnap 19:00-kor indul az RTL Klubon – jelentette be pár perce Kolosi Péter. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, programigazgatója azt mondta, hogy azért titkolták ilyen sokáig, hogy a TV2 ne tudja meg az indulás dátumát. Ezen kívül bemutatták a vadonatúj műsor zsűrijét is, akiket detektíveknek fognak hívni. A csatorna több váratlan és nagy nevet is meggyőzött:

Az egyik detektív Sebestyén Balázs lesz, aki az elmúlt évtized leghíresebb televíziós és rádiós műsorvezetője. Az elmúlt években olyan produkciók házigazdája volt, mint a Nyerő Páros, a Gyertek át!, A Fal, vagy éppen a Hungary’s Got Talent. Ezeken kívül ő az egyik műsorvezetője a leghallgatottabb reggeli rádióműsornak, a Balázséknak. A bejelentés azért is nagyon meglepő, mert a híresség még sosem volt zsűritag tévéműsorban.

Szintén detektív lesz Dancsó Péter is, aki a leghíresebb magyar youtuber. A videómegosztón a Videómánia csatornával 1,1 millió feliratkozója van, mely Pamkutyáék után a második legtöbb hazánkban. Dancsó nemhogy nem volt még zsűritag, hanem tévében sem nagyon szokott szerepelni, leszámítva a 2015-ös Nethuszár című VIASAT6-os műsorát. Valószínűleg senkinek eszébe nem jutott volna, hogy elvállal egy ilyen feladatot az RTL Klubon.

hirdetés

Bejelentésre került még Gáspár Laci. Az énekes, dalszerző másfél évtizede a magyar könnyűzene fontos alakja. A kétezres évek közepén szerepelt a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben és megnyerte a 2015-ös Sztárban sztárt. 2016-ban ő lett az X-Faktor egyik mentora és rögtön meg is választották az év legjobb zsűritagjának a Televíziós Újságírók Díján. Laci azóta is a legnézettebb tehetségkutató népszerű mentora, ezért is meglepő, hogy az RTL másik nagy műsorában is zsűrizik majd.

A negyedik detektív pedig Csobot Adél lesz. Az énekesnő 2012-ben lett ismert, az X-Faktor harmadik évadának harmadik helyezettje lett. Istenes Bence menyasszonya és gyermekeinek anyja később több RTL-es kísérőműsor házigazdája volt, tavaly pedig párjával megnyerték a Nyerő Párost.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban