2007-2014 között Németh Ádám a TV2 Csoport fontos műsorkészítője volt, 2014 óta pedig a tévétársaság belsős kreatív producere lett és többek között olyan produkciókért felelt, mint A Nagy Duett, a Kismenők, a különböző Sztárban sztár változatok, a Csak show és más semmi, vagy épp a Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada. Az elmúlt években már senior kreatív producer pozícióban dolgozott, majd januárban a SorozatWiki elsőként írta meg, hogy 14 év után távozik a TV2 Csoporttól. Egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogy a szakember hol folytatja.

Németh Ádám lett a Show & Game kreatív igazgatója – tudta meg a SorozatWiki. A műsorgyártó több évtizede a televíziós piacon van és több, mint 110 produkciót készített már. A gyártáson kívül műsorfejlesztéssel és értékesítéssel is foglalkoznak. Az elmúlt jó pár évben olyan produkciókat készítettek, mint a Dunán látható Virtuózok és annak nemzetközi V4+ változata, valamint a Honfoglaló, vagy a Dal első négy évada. Ezen kívül a TV2-n bemutatott Az ének iskolája, a Fuss család, fuss!, vagy épp az immár 9. évaddal a VIASAT3-on éppen képernyőre kerülő Észbontók.

“Ádám érte el a TV2 utóbbi éveinek legnagyobb sikereit. Az ő kezei alól kikerült produkciók számos szakmai és közönségdíjat is bezsebeltek. Korábbi jó munkakapcsolatunkra alapozva tettünk neki ajánlatot egy hosszútávú együttműködésre. Ezentúl kreatív igazgatóként Ádám felel majd cégünknél az új műsorformátumok kidolgozásáért, felkutatásáért és a Show & Game által gyártott produkciók magas minőségű tartalmi előállításáért” – nyilatkozta oldalunknak Závodszky Zoltán, a Show and Game Zrt. elnöke.

hirdetés

“Nagyon megtisztelő és örömteli volt a felkérés. Az elmúlt években több alkalommal is dolgoztunk együtt. Az eddigi legsikeresebb gyerek tehetséggondozó műsort, Az ének iskoláját is szoros együttműködésben, közösen készítettük. A Show & Game Magyarország egyik legrégebbi televízió műsorokat gyártó produkciós cége, amely hosszú évek óta változatlan tulajdonosi formában működik. Büszkeséggel tölt el egy ilyen múltú vállalathoz csatlakozni. A rám bízott feladatok pedig nagyon egybecsengtek a váltásomkor megfogalmazott elképzeléseimmel” – mondta Németh Ádám a SorozatWikinek. (Fotó: Televíziós Újságírók Díja)

hirdetés

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát

Berendelték az egyik Star Trek sorozat következő évadát

Ezek a vadonatúj filmek érkeznek áprilisban a Netflixre

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának első hetének vendégei