A Trónok harca 8 évadában sok nagy és kegyetlen csatát is láthatott a nézőközönség, de az is előfordult, hogy a főszereplők közül egy részen belül többen is meztelenkedtek. A vérengzések és a hálószoba jelenetek miatt a 18+-os közönségnek készült az HBO produkciója. Kínában azonban voltak olyan események, amelyekről akkor is lemaradtak a rajongók, ha nagykorúként akarták élvezni a Westerosban játszódó történetet. 2014-ben derült ki, hogy az első három évadból a csatajelenetek egyharmadát Kínában kivágták, és már a pilot epizódból is 20 percnyi jelenetet nem adtak le.

A kínai cenzúra egyik legnagyobb ellenségének bizonyult a sorozat, amelyből így kimaradt például Ned Stark lefejezése, Joffrey megmérgezése és még egy csomó fontos fordulat. A végeredmény talán mondani sem kell, hogy az ottani nézők szerint borzalmas lett. Sokan fordultak emiatt Kínában a torrentezés felé. A 8. etapot sem kímélték a kelet-ázsiai országban, az évadpremierből 6 percet vágtak ki, így kimaradt belőle Bronn ágyjelenete, amelyben három nő társaságát élvezte, illetve Theon mentőakciója a testvéréért és Ned Umber sokkoló halála is.

Kínában a Tencent vetíti a szériát, az ottani nézőknek még az HBO GO használatára sincsen lehetőségük. Vélhetően a cenzúra miatt történhetett meg az is, hogy a Trónok harca sorozatzáró részét a kínai nézők nem láthatták a világpremier napján, mert elhalasztották a vetítését. Az epizódban Királyvár ártatlan lakosságának megégetése mellett egy Daenerys elleni puccsot is láthattunk, a Clegane testvérek csatája mellett, mely önfeláldozó öngyilkossággal zárult. (Fotó: HBO)

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban