A Netflix a napokban bejelentette, hogy december 20-án érkezik a The Witcher 8 részes első évada az online videotárra, a hír mellé pedig kaptunk egy jól sikerült, hosszú előzetest is. A produkció showrunnere, Lauren Hissrich egy friss interjújában elárulta, a Netflix még nem rendelte be a második szezont, ő azonban már most hosszú évekre előre tervez. “A történet vázlatát 7 évadosra írtam. A legrosszabb, amit tehetnénk, az az lenne, hogy mindössze egy etapra koncentrálunk, és nem foglalkozunk vele, hogy a későbbiekben hova juthatnak el ezek a karakterek” – árulta el a készítő.

A pletykák szerint a Netflixnél nagyon elégedettek a The Witcherben látottakkal, és hajlanak rá, hogy egyszerre több évadot is berendeljenek a sorozatból. Hissrich arról is beszélt, hogy mennyi durvulásra kell majd számítanunk a lengyel író, Sapkowski műveinek élőszereplős adaptációjában. “Brutális széria lesz a The Witcher, olyan, a könyvekben is taglalt témákba is belemegyünk, mint a szexizmus, rasszizmus, vagy éppen a politikai csaták. Egy szülőnek se ajánlom, hogy mondjuk az 5 éves gyerekét leültesse a produkció elé!”

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés