.

Meglepő témával és női főszereplővel jön az új 24 sorozat

Írta: RaulReal | 2017. november 05. 12:05
A 24 minden idők egyik legnépszerűbb nyomozós sorozata, melynek egy olyan ikonikus karaktert köszönhetünk, mint a kőkemény Jack Bauer. Kiefer Sutherland neve szinte egybeforrt a figuráéval, de még így is meglepő volt, amikor 2014-ben a FOX elkészítette a produkció 9. évadát. Aztán kaptunk 2017 februárjában egy 12 részes spinoffot, 24: Újratöltve címmel, de az új főszereplő és Bauer hiánya miatt nem igazán tudott befutni ez a próbálkozás, kaszát is kapott egy évad után a széria.
A FOX most bejelentette, hogy újabb 24 sorozaton dolgoznak, ez azonban már a terrorelhárítás helyett a büntetőjog témájával foglalkozik majd. Meglepő húzás, ráadásul az amerikai sajtó szerint a nézőknek arra is készülniük kell, hogy ezúttal női főszereplője lesz a kultikus széria testvérsorozatának. Persze ez nem baj, lehet, hogy épp effajta irányváltásra van szüksége a franchise-nak. A történet hivatalos leírása szerint egy olyan jogász áll a középpontban, aki az idővel versenyt futva igyekszik egy halálra ítéltet megmenteni, akit szerinte ártatlanul büntetnek. A tervek szerint minden évadban új ügy és új karakterek állnának az ügyvédes 24 középpontjában. A készítők között Jeremy Doner (The Killing) és a 24 veteránjai, Howard Gordon és Brian Grazer neve fedezhető fel.

További hírek

Két testvérszériát is kaphat az egyik legendás amerikai sorozat

Elkaszálták az egyik legnépszerűbb produkció testvérsorozatát

Megvan az új 24 sorozat főszereplője

Berendelték az új 24 sorozat pilotját



Hozzászólások