.

Meglepő helyről tiltották ki a Trónok harca könyveket

Írta: AJ | 2018. július 10. 22:27
A világ jelenleg egyik legnépszerűbb sorozata a Trónok harca, mely indulása óta évadról évadra képes volt növelni nézőtáborát. Az HBO-n 2011-ben bemutatott nagyszabású széria az amerikai szerző, George R. R. Martin regényciklusának, A tűz és jég dala kötetei alapján készült, a címét pedig a legelső könyvről kapta. A minden rajongót sokkoló legutóbbi évad tavaly augusztusban volt látható, és a finálé óta nem került képernyőre új rész a sorozatból. Az pedig egy ideje már biztos, hogy ebben az évben nem is indul el a záró szezon.
A Trónok harca azonban nem csak tévés produkcióként népszerű. Rengetegen olvassák mai napig George R. R. Martin regényeit, melyek közül a címadó kötet 1996-ban jelent meg, a legutóbbi, sorban ötödik pedig hét éve, 2011-ben került a boltok polcaira. A hatodik regény évek óta előkészületben áll, és még mindig nem olvashatták a rajongók, miközben a sorozat már ellőtt pár fontos fordulatot a történetből. Vannak azonban olyanok, akik a már kiadott könyveket sem olvashatják. A marylandi női börtön egyik fegyence nyílt levélben írta meg, hogy az intézmény kitiltotta a Trónok harca regényeket. A döntés oka, hogy a kötetekben találhatóak térképek. Bár ezek a fiktív Westeres és Essos kontinenseit ábrázolják, könnyen kicserélhetőek igazi, a szökésben segítséget nyújtó térképekre, és ezt nem biztos, hogy minden esetben kiszúrnák a börtönőrök. A szigorú szabályok miatt olyan hétköznapi tárgyakat sem kaphatnak a rabok mint például üdvözlőkártyát, zsírkrétát vagy például Polaroid-fényképet.

További hírek

Terrormerényletről mintázták a Trónok harca egyik legdurvább fordulatát

Novemberben Magyarországra érkezik a Trónok harca egyik fontos szereplője

George R. R. Martin megcáfolta a legfontosabb hírt a Trónok harca előzménysorozatokról

Trónok harca kvíz: Mennyire emlékszel Oberyn Martell halálára?



Hozzászólások