2020 elején kezdték forgatni az Amazon nagyszabású fantasy sorozatát, A Gyűrűk Urát, mely J. R. R. Tolkien írásait dolgozza majd fel. A produkciót a korábbi, rendkívül népszerű mozifilmekhez hasonlóan Új-Zélandon készítik, az első évad a pletykák szerint 20 részes lehet. Az alkotás felvételeit a koronavírus-járvány miatt több hónapra le kellett állítani. Egy friss casting-felhívás azonban arra enged következtetni, hogy a Középföldén játszódó széria stábja hamarosan újra munkába áll. A sorozat kapcsán nemrég megkérdezték A Gyűrűk Ura korábbi sztárját, a Frodót alakító Elijah Woodot, hogy mit gondol az Amazon újdonságáról.

“Izgatottan várom, de azt meg kell jegyeznem, hogy a címet eléggé félrevezetőnek tartom. A Gyűrűk Uraként emlegetik, de az eddigi hírek alapján a Másodkorban játszódik majd a történet, jóval a Gyűrű Szövetségében látott események előtt. Nekem inkább úgy tűnik, hogy Tolkien másik legendás könyvét, A szilmarilokat adaptálja az Amazon újdonsága, mely Középfölde mitológiai hátterével és történelmi eseményeivel foglalkozik.

Kíváncsi leszek, milyen történeteket használnak majd fel a regényből, nem lesz egyszerű összefüggően elmesélni A szilmarilokat. Sokszor kérdezik, hogy szívesen szerepelnék-e a sorozatban. Erre a válaszom igen. Nagyszerű lenne ismét Új-Zélandon forgatni, de csak akkor vállalnám, ha Frodó felbukkanása nem lenne erőltetett” – mondta a színész az Indiewire-nak.

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre