Miközben sorozatban jelentik be, hogy mely műsorok forgatásai állnak le, a TV2 egy új, különleges műsort indít. Egy olyan Magyarországon több éve nem látott formátumot támaszt fel, melyhez nem kellenek külön operatőrök és nagy stáb sem, így ilyen időszakban is el lehet készíteni. A #maradjotthon egy új dokureality lesz, melyben sztárok és érdekes civilek egy-egy kamerával rögzítik az életüket a mostani válsághelyzetben. Ehhez hasonló műsor 2015-ben Szelfi címmel már látható volt az RTLII-n, melyet a Televíziós Újságírók Díján az adott év legjobb realityjének választottak. A #maradjotthon már áprilisban indul és naponta, főműsoridőben jelentkezik majd. További részletek a TV2 Csoport közleményében:

A koronavírus okozta globális krízis egyetlen megoldásának a szakemberek azt látják, ha az emberek egy időre felhagynak megszokott életmódjukkal, nem járnak közösségbe, lehetőség szerint otthonról dolgoznak, a gyerekek sem mennek iskolába, óvodába, játszóterekre, hanem a társadalom önkéntes házi karanténba vonul. Egy ilyen elzárkózást igénylő helyzetben a televízió jobban össze tudja kötni az közösséget, mint eddig valaha. Ebben a mindenki számára nehéz és lemondásokkal teli időszakban a TV2 saját eszközeivel igyekszik segíteni. Egy olyan műsort tűz képernyőre, amely egyszerre informál, segít, szórakoztat, és ami a legfontosabb, közösséget épít.

Nyolc főszereplőnek, akik között lesznek jól ismert közszereplők és civilek – akik most a frontvonalban küzdenek – és környezetüknek a mindennapjait követhetik majd nyomon a nézők estéről estére, ebben a szokatlan és bizonytalan helyzetben, amit a koronavírus okozta járvány teremtett a világon és Magyarországon az utóbbi hetekben.

hirdetés

A műsor legnagyobb ereje az egyidejűség, amely kapcsolatot teremt, hiszen ugyanabban a lelkileg nehéz helyzetben van szereplő és néző egyaránt.

A szereplők 1-1 kamerát kapnak, és önmaguk forgatják videónaplóikat. A dokumentarista stílus miatt a műsor rendkívül őszintén beszél majd a szorongásokról és nehézségekről, és arról is, hogy ki, hogyan vesz részt a közös társadalmi felelősségvállalásban: a vírus terjedésének lassításában és a veszteségek minimalizálásában.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része