Donald Trump tavaly nyáron jelentette be, hogy utasította a Pentagont és a Védelmi Minisztériumot, hogy hozzanak létre űrhadosztályt. Az amerikai elnök még karácsony előtt aláírta a rendeletet és 2020-ig fel is állt a hatodik katonai szervezeti ágazat. A Netflix május 29-én mutatta be a Space Force című új sorozatát, mely Trump ötletét figurázza ki, a produkció főszerepeiben olyan sztárok láthatóak, mint Steve Carell (The Office), John Malkovich (Az új pápa), vagy éppen Lisa Kudrow (Jóbarátok).

A szokatlan hangvételű munkahelyi vígjáték nem kapott túl jó kritikákat, és a nézők is többnyire negatív véleményeket írtak róla. A Space Force azonban Amerikában is rögtön a Netflix napi 10-es topistájának élére került, és sok országban, például hazánkban is listavezető. “Arra számítunk, hogy még néhány évados berendelést kap a produkció, már össze is hívtam a Space Force vezető íróit, hogy a folytatásról ötleteljünk. Az online videotár hivatalosan még nem kérte be a második szezont, de a lezárás tükrében már most érdemes az új részeken és a karakterek további kalandjain gondolkoznunk”- árulta el a Space Force készítője, Greg Daniels.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

hirdetés