Az Anne with an E 2017 tavaszán debütált a Netflixen, a kanadai produkció 1896-ban játszódik és egy olyan testvérpárról szól, akik egy kisfiút szeretnének örökbe fogadni. A vasútállomáson azonban egy Anne (Amybeth McNulty) nevű beszédes és rendkívül kreatív kislány vár rájuk, akivel sok nehézség után, de egy családdá válnak. Az Anne with an E a CBC csatorna és a Netflix koprodukciója, melynek 2018 és 2019 őszén volt látható a második és harmadik etapja, ezt követően azonban nem folytatták a produkciót. A rajongók most példátlan kampányt indítottak a széria megmentéséért.

Már több, mint 600 ezer néző írt alá egy petíciót, amelyben arra kérik a Netflixet, hogy mentse meg kedvenc sorozatukat és rendeljen be egy negyedik évadot is. A történet ugyanis a rajongók szerint befejezetlen maradt, az alkotók több szálat sem varrtak el. Ehhez hasonló méretű kampány legutóbb akkor indult, amikor a Trónok harca nézők azt szerették volna, hogy az HBO sorozatának 8. évadát a csatorna hozzáértő írókkal forgassa újra.

Több amerikai lap is megjegyzi, hogy a Netflix történetének legnagyobb rajongói megmozdulása indult el az Anne with an E kapcsán, melynek részeként a nézők korábban a New York Times Square-en saját zsebből vettek hirdetési felületet. Erről a kép alább megtekinthető:

hirdetés

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban